BRÉKING

Sauber: Gutierrez lesz Sutil csapattársa 2014-ben! Mégsem kap ülést az orosz „szuper-tehetség”

A hivatalos bejelentés a holnapi nap folyamán várható, így gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy Szergej Szirotkin jövőre mégsem mutatkozik be a Forma-1-ben.

A hírről a Sport Bild számolt be, mely exkluzív információkra hivatkozván állítja, hogy Adrian Sutil mellett jövőre Esteban Gutierrez kap lehetőséget a Saubernél. Mindez azt is jelenti, hogy a korábban biztosnak tűnt orosz debütálás elmarad Szergej Szirotkin részéről. A háttérben valószínűleg az állhat, hogy mégsem érkezett meg az orosz pénz a csapathoz, noha korábban úgy nyilatkozott a Sauber, hogy a fiatal orosz tehetségnek már csak a versenyzéshez szükséges engedélyt kell megszereznie a hivatalos bejelentéshez.

Egy héttel ezelőtt a Sauber egyszer már meglepetést okozott, amikor bejelentette Sutil szerződtetését és most úgy tűnik, hogy Gutierrez a 2013-as évadhoz hasonlóan 2014-ben is a svájci gárda színeiben szerepelhet. A mexikói versenyző az első évében összességében nem nyújtott rossz teljesítményt, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a szezon első felében sokat szenvedett a gyengébb autója miatt, és a vártnál később tudta felvenni az F1 ritmusát.

Egyelőre nem tudni, hogy a Gutierrez mögött álló Telmex mekkora pénzt áldoz a pilóta támogatására 2014-ben, de lehetséges, hogy a mexikói háttér erősen érződni és látszódni is fog a Sauber autóján, lévén, hogy az istálló eddig igencsak komoly anyagi gondokkal küszködött és Sutil mögött nincs igazán pénz. Ez még akár egy főtámogatói megállapodást is jelenthet a háttérben.

Az ülésre Giedo van der Garde és a brazil Felipe Nasr is esélyes volt. Érdekesség, hogy Gutierrez nemrég a Caterham csapatnál tett látogatást, de ha hinni lehet a német lap jelentésének, akkor sokkal jobb helye lehet ennél.

Az opciók között szerepelhet az is, hogy Szirotkin pénteki tesztpilóta lesz a csapatnál és rendszeresen lehetőséget kap a volán mögött az első szabadedzéseken.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kamerát szereltek Vettelre, aki fel is matricázta a Renault új F1-es turbómotorját
Következő cikk 059/3 néven fut a Ferrari 2014-es turbója: nem egy szúnyog zümmögése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország