BRÉKING

Sato már nem vágyik vissza a Forma-1-be

A tapasztalt és gyors japán versenyző már nem gondolkozik azon, hogy újra a Forma-1-ben vállaljon szerepet és álljon fel a rajtrácsra.

Noha Takuma Sato az F1-es pályafutása alatt nem sok mindent ért el, a mai napig az egyik legismertebb pilótája a sportnak. Ezt a 36 esztendős versenyző nagyban köszönheti a merész előzési manővereinek és ütközéseinek, melyek sokak számára emlékezetesek maradtak.

A japán versenyző 2002 és 2008 között versenyzett a Forma-1-ben. Sato olyan csapatoknál vállalt munkát, mint a Jordan, a BAR és a Super Aguri. A pilóta neve mellett összesen 90 start, 1 dobogó és 44 pont szerepel. Legutóbb a 2008-as Spanyol Nagydíjon állt fel a rajtrácsra. Azt a futamot a 13. helyen fejezte be.

A Forma-1 után az államok felé vette az útját a jó öreg Takuma, aki 2010-ben mutatkozhatott be az amerikai IndyCar sorozatban. Jelenleg az A.J. Foyt Enterprises néven futó csapat versenyzője. Sato idén már egy alkalommal történelmet írt, amikor a Toyota Grand Prix eseményen Long Beach-en győzni tudott, mint első japán versenyző, majd egy futammal később Brazíliában ezt kis híján sikerült megismételni, de az utolsó kanyarban megelőzték őt és „csak” második lett.

Sato a brit Autosport hasábjain elmondta, jelenleg minden erejével arra koncentrál, hogy folyamatosan ott álljon a dobogón az IndyCar-ban és semmi más nem érdekli őt, így egy esetleges F1-es szereplés sem.

„Nagyon boldog vagyok itt, és hosszú jövőt képzelek el magamnak az IndyCar-ban.”

Sato azonban elismerte, a Super Aguri kiszállásával nagy fájdalmat érzett 2008-ban.

„Az a nap mindenki számára egy nagyon szomorú pillanatot jelentett. A Super Aguri akkor az anyagi problémák miatt volt kénytelen kiszállni. Az egy befejezetlen ügy volt akkor számomra a Forma-1-ben, és két szezonon át azon voltam, hogy visszatérjek. Komoly lehetőségeim voltak a Toro Rosso csapattal, köszönhetően a Red Bullnak.”

A vezetőség azonban más mellett tette le a voksát.

„Sikeres téli tesztprogramot zártunk, de sajnos a nap végén különböző okok miatt ez nem valósulhatott meg számomra. Abban a pillanatban sokkolt a dolog. Később volt még egy kis esélyem a visszatérésre, de ez elmaradt. A Forma-1 az a Forma-1. Ez egy nagyszerű sport, de nem ez az egyetlen sorozat és mindig  is érdekelt az Indy.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egyre forróbb a talaj a Forma-1 alatt, a Lotus és a Williams is gyártót válthat
Következő cikk Hivatalos: 2015-től ismét McLaren-Honda páros a Forma-1-ben! (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország