Sargeant szerint türelmetlenek vele a kritikusok, Hamilton és Alonso "végtelenségig" tesztelhetett
Logan Sargeant szerint több időt érdemelne a Forma-1-ben, mert szerinte az újoncoknak a korlátozott mennyiségű tesztlehetőség sokat nyom a latba, emiatt sokat változott a sportág, mióta Lewis Hamilton vagy Fernando Alonso bemutatkoztak.
Miközben kérdéses, hogy meghosszabbítják-e Sargeant szerződését, a csapatfőnök, James Vowles rendszeresen támogatásáról biztosítja nyilvánosan. Hiába volt azonban a Williams döntése, hogy már 2023-ra felhozzák a Forma-1-be, a teljesítménye kissé lehangoló, főleg, ha azt nézzük, Oscar Piastri, vagy Liam Lawson mit mutattak újoncként.
Nem segítette azonban a dolgát, hogy a csapat fejlesztéseihez rendre később jutott hozzá, mint Alexander Albon, valamint szerinte az is, hogy nem volt lehetősége sokat tesztelni az autót: „Folyamatos munka ez, szerintem ebből a szempontból senki sem tökéletes.”
„A hibákra kell építenem és talán ez egy kicsit bután hangzik, de el kell érnem, hogy ezek az előnyömre váljanak és tanulni belőlük. Az ideális az lenne, hogyha több teszt lenne, mert ez a legjobb felkészülés. Amikor Lewis és Fernando voltak újoncok, mindenki a végtelenségig tesztelhetett, akár az éppen aktuális autóval, ami nagyon különbözött a mai tapasztalatoktól.”
„Ma ők már egy elmúlóban lévő generáció, de ennek nagyon komoly hatása van, még ha csak egy előző generációról van szó, nagyon sokat jelent az, hogy többet tudtak tesztelni” – mondta a pilóta, akinek a csapatfőnök szerint az év végéig van ideje bizonyítani.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.