Forma-1 Japán Nagydíj

Sargeant ismét a falban: „Jó napom volt”, amíg nem jött a baleset

Logan Sargeant életében először versenyzik Szuzukában, és a pénteki nap során nem mutatott olyan rossz tempót, bár a Williamsnek talán kevésbé megy ezen a pályán, mint azt előzetesen várták. Az időmérőn viszont megint jött tőle egy hiba, ami bizony több szempontból is sokba kerülhet neki.

Choque Logan Sargeant, Williams FW45

Sargeant megint a falban: idén ez már valóban a sokadik alkalom az amerikai újonctól, aki egyelőre nem tud kellően hibamentesen vezetni, hiába látható nála, hogy a nyers tempója megvan egy-egy kiugró eredményhez. A Williams pilótája ezúttal a szuzukai aszfaltcsík utolsó kanyarjában bukott, ami azt jelenti, hogy a futamot az utolsó helyről fogja kezdeni.

Lássuk, hogy értékelte a helyzetét: „Jó napom volt a balesetig. Jól ment, az autó pedig remek tartományban volt.” Azt viszont elismerte, hogy rosszul döntött, amikor az utolsó kanyarban kitört alatta az autó. „Az utolsó szektorban sokat küszködtem a hátsó gumik túlmelegedésével. Elvesztettem a hátulját a kijáraton. Kissé talán agresszív voltam a gázadással a hátszél közepette.”

„Aztán hamar ott a fű a pálya szélén. Miután pedig hozzáértem a fűhöz, már semmit sem tehettem. Csalódást keltő és nem ezt akartam.” Sargeantnek pedig azért is fájhat annyira ez az újabb baleset, mert egyedül már csak az ő helye nem biztosított a jövő évi rajtrácson, és a nyári szünet óta már sokadjára töri össze a Williamst.

Zandvoortban az időmérőn és a futamon is a falban végezte (bár utóbbi állítólag technikai hiba eredménye volt), egy hete Szingapúrban pedig szintén falnak koccant. Ettől függetlenül viszont vasárnap szeretne tiszta fejjel nekivágni a versenynek. „Mit lehet csinálni? Már megtörtént. Úgy érzem, elég jó nap volt addig a pontig.”

„Egészen gyors voltam, nagyjából azt hoztam, amit kellett. Egy újabb kis hiba volt, ami sokba került.” Hogy mennyibe, azt viszont lehet, hogy majd csak a szezon végén tudjuk meg, ha a Williams esetleg nem hosszabbítana vele szerződést, mivel úgy ítélik meg, hogy Sargeant túl sok problémát okoz számukra.

Christian Horner eközben arról beszélt Japánban, hogy Liam Lawsonnak lehet-e esélye Sargeant helyére.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: az Aston Martin a nehéz hétvégéket „jegyzetelésre” használja
Következő cikk Brown reméli, a McLaren megdolgoztatja Verstappent a pénzéért

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország