Salo Hamilton büntetéséről: "Szerintünk is túl kemény volt"

Mika Salo elismerte, hogy a versenybírák által Lewis Hamiltonra kimért büntetések túl szigorúak voltak, ám jelezte, hogy nekik a szabályok szerint kellett eljárniuk.

Mika Salo, FIA Driver Steward

Mika Salo, FIA Driver Steward

Charles Coates / Motorsport Images

Lewis Hamilton két ötmásodperces büntetést kapott, amiért a rajtgyakorlatát az erre kijelölt területen kívül hajtotta végre Szocsiban. Emellett két büntetőpontot is akartak adni neki szuperlicencére, de ezeket végül egy, a Mercedesre kirótt pénzbüntetés váltotta.

A volt pilóta, Mika Salo, aki tagja volt a versenybíróságnak Oroszországban már többször is megvédte magát a rajongók és Lewis Hamilton kritikájától, most a finn Iltalehtinek nyilatkozta azt, hogy amúgy ő is túlzónak találta az időbüntetést:

„Egyértelműen szabályszegés volt, az ilyeneket pedig valamilyen büntetéssel kellett szankcionálnunk. Mi is úgy gondoltuk, hogy ezek a büntetések túl kemények, de be kellett tartanunk a büntetési lista által sugalltakat.”

Még több F1 hír:

A bírák a verseny után mind Hamiltonnal, mind a Mercedesszel beszéltek, ezek után cserélték a büntetőpontokat pénzbeli bírságra. Salo: „A futam után mutatták meg a beszélgetést Hamilton és a csapat között, onnan tudtuk, hogy a mérnöke engedélyezte neki a dolgot. Kommunikációs hiba volt, a Mercedes nem gondolta, hogy Lewis ennyire túlfut az eredeti helyen.”

Mindazok után, ami a hétvégén történt Oroszországban és az azt követő rengeteg kritikára tekintettel Salo emlékeztet mindenkit arra, hogy önként vállalta ezt a szerepkört és szerinte nem igazságos ennyire megtalálni valakit:

„Teljesen önként vállaltam a dolgot, senki sem kényszerített. A csapatok szavaztak meg engem erre a pozícióra és az ő részükről eddig még nem jött kritika. A pilótáknak észben kellene tartania, hogy a stewardok között volt versenyzőként én az ő érdekeiket képviselem. Én velük vagyok.”

A Honda nem akar a Formula E-be menni az F1-es kilépés után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „A Volkswagen készen áll arra, hogy a Red Bull partnereként beszálljon az F1-be”
Következő cikk Miért hagyja ott a Honda a Forma-1-et és mi lesz a Red Bullal? - Összefoglaló a nap bejelentéséről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország