Sajtóhír: Andretti mégsem vásárolja meg a Sauber többségi tulajdonrészét

Az Andretti Autosport az utóbbi időben igazán közel került ahhoz, hogy belépjen az F1-be a Sauber anyacégének átvétele révén. A The Race azonban nemrég úgy értesült, hogy Michael Andretti mégsem fogja bevásárolni magát az Alfa Romeóhoz.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Andrettinek állítólag megvolt az esélye arra, hogy többségi tulajdonrészt vegyen az Islero Investmentsben; több forrás szerint is 80 százalékról volt szó. A megállapodás pedig egyre valószínűbbnek tűnt, mivel a Sauber tulajdonosa kiszabott egy olyan összeget, amelyet Andretti hajlandó volt kifizetni.

A felek állítólag annyira közel kerültek már a megállapodáshoz, hogy még az sem volt kizárva, hogy esetleg az Amerikai Nagydíj során jelentik be a hírt. A paddockban pedig voltak néhányan, akik már elkönyvelték, hogy meg is született az egyezség.

Még több F1 hír:

Az üzletkötés lezárásának esélye azonban mégsem volt olyan magas, mint arra előzetesen számítani lehetett. Amikor kiderült, hogy valójában mennyibe is kerülne a Sauber, akkor Andretti azt már nem akarta kifizetni.

Az Auto Motor und Sport szerint a Sauber igazi tulajdonosa, a svéd milliárdos, Finn Rausing elfogadható ajánlatot kínált Andrettinek, de emellett szeretett volna még évente 50 millió dollárt egyfajta garanciának, mindezt pedig öt évre, hogy ezzel tudják biztosítani, a Sauber a költségvetési limiten tudjon működni, ha esetleg gondok adódnának a szponzorációval.

Ez azonban azt is jelenti, hogy az istálló vételára már akkorára rúgna, hogy Andretti azt már nem hajlandó megfizetni, így több forrás szerint is eldőlt, hogy mégsem lesz megállapodás. Rausing pedig vélhetően nem szívesen látta, hogy mennyi pletyka keringett az amerikai csapattulajdonos érdeklődése kapcsán.

 

Persze a Sauber egyszer sem tagadta nyíltan, hogy nincsenek tárgyalások. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur pedig inkább igyekezett elhatárolódni a dologtól, és elmondta, hogy nem az ő dolga ilyen ügyekkel foglalkozni.

 Úgy tűnik tehát, hogy mégsem lesz egy újabb amerikai csapat a Forma–1-ben, legalábbis a közeljövőben nem, ez pedig ismét felveti a kérdést, hogy ki lesz a második versenyzőjük 2022-ben Valtteri Bottas mellett.

Ha nem jön Andretti, akkor nem jön Colton Herta sem, így a legvalószínűbb továbbra is az, hogy a kínai Csou Kuan-jü fog lehetőséghez jutni. Mellette még Oscar Piastrinak van némi sansza, miközben persze Antonio Giovinazzi maradása sincsen kizárva, de ez sem tűnik már túl valószínűnek.

Ecclestone 90 fölött sem megy nyugdíjba

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn elárulta, hogy szerinte miért izgalmas az idei év
Következő cikk A Haas nem aggódik amiatt, mert nem népszerűek Amerikában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország