Sajtóhír – a Mercedes már kinézte Hamilton utódját, ha a brit visszavonulna?

Lewis Hamilton továbbra sem mondott semmit a 2021-es idényzáró óta, emiatt pedig továbbra is lóg a levegőben, hogy egyáltalán visszatér-e a 2022-es szezonra. Miközben a legtöbb jel arra utal, hogy maradni fog, pletykákból így sincs hiány.

Lewis Hamilton, Mercedes

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Mióta Toto Wolff arról beszélt, hogy Hamilton egy kicsit kiábrándult a Forma–1-ből az abu dhabi szezonzárón történtek miatt, sok találgatás ment arról, hogy a hétszeres bajnok talán idő előtt szögre akasztja a sisakját.

Azért idő előtt, mert jelenleg még 2023 végéig szerződésben áll a csillagosokkal. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne kilépni belőle, ha Hamilton esetleg óriási meglepetésre a visszavonulás mellett döntene, ez azonban nem tűnik túl valószínűnek.

Ha azonban mégis megvalósulna, akkor a Mercedesnek hamar keresnie kéne valakit a helyére. Korábban már mi is írtunk arról, hogy kik lehetnének a logikus döntések, most azonban a brit Express állt elő egy vad pletykával, melynek látszólag nem sok értelme lenne.

Még több F1 hír:

Szerintük ugyanis az is benne lehet a pakliban, hogy Pierre Gaslyra essen a címvédő választása, hiába kötődik a Red Bullhoz. A francia remek idényt teljesített 2021-ben, és többek mellett őt magát is meglepte, hogy a bikások nem igazán fontolták meg a visszahívását az AlphaTauritól.

A faenzai gárdánál ugyan ő az egyértelmű vezérpilóta, de a teljesítménye alapján talán ő is megérdemelné, hogy feljebb lépjen, a korábbi félresikerült Red Bull-os időszaka azonban még továbbra is rányomhatja a bélyegét az esélyeire.

Gasly persze minden bizonnyal azonnal igent mondana a lehetőségre, ha a Mercedes megkeresné, csak nem biztos, hogy Helmut Markóék el is engednék őt a legnagyobb közvetlen riválisukhoz.

Hiába azonban a potenciális lehetőség, ez nem több puszta teóriánál és pletykánál, mely elképesztően ingatag lábakon áll, így Gasly rajongóinak nem is érdemes egyből mercedeses termékeket venni. Ettől függetlenül láttunk már csodákat és váratlan fordulatokat az F1-ben, de ez mindenképpen hatalmas durranás lenne.

A Ferrari motorja még jobb lehet idén

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: A legjobb napjaimon verhetetlen vagyok
Következő cikk Stewart arra számít, hogy Verstappen csak most indul be igazán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország