Sajtóhír: a Ferrari máris lenyúlta volna Wolff potenciális utódját?

A korábbi Forma–1-es versenyzőt, Jerome D’Ambrosiót tavaly szinte minden futamon ott láthattuk Toto Wolff mellett a garázsban. A RacingNews365 most viszont arról számolt be, hogy tudomásuk szerint a belga a Ferrarihoz tart.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari, talks to Jerome d'Ambrosio, Driver Development Director, Mercedes-AMG

D’Ambrosio 12 hónappal ezelőtt lett a Mercedes juniorprogramjának igazgatója, így a feladata értelemszerűen az volt, hogy felügyelje és egyengesse a márka tehetségkutatójába tartozó fiatal tehetséges útját.

A 38 éves szakember 2011-ben a Marussia Virgin pilótája volt, 2012-ben pedig ő ugrott be Romain Grosjean helyére az Olasz Nagydíjon, miután a franciát a Belga Nagydíjon okozott rajtbaleset miatt eltiltották egy hétvégére.

D’Ambrosiót sokan Toto Wolff lehetséges utódjának tartották a Mercedesnél, hiszen korábban a Venturi Formula E csapatának volt a helyettes, majd pedig tényleges csapatvezetője. Wolff korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte D’Ambrosio nagyon hamar beletanult a csapatvezetési munkakörbe, ezért ígéretes jövő állhat előtte.

Úgy tűnik azonban, hogy a jövője már mégsem a Mercedeshez köti, hiszen a RacingNews365 információja szerint Frederic Vasseurnek sikerült a Ferrarihoz csábítania az expilótát. Hogy pontosan milyen szerepben, és hogy mikor csatlakozhat majd a vörösökhöz, arról azonban egyelőre nem érkeztek hírek.

Ma kora este elrajtol a szezon második futama az F1-ben: mutatjuk a rajtrácsot.

Nézd meg: Íme a 2024-es F1-es Williams!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: „Nagyon aggódunk” a versenytempó miatt
Következő cikk Jos Verstappen: Együttérzek a felfüggesztett nővel, rosszat tesz a Red Bullnak, ha Christian Horner marad

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország