Sajtóhír: 3 további európai futam érkezik, köztük 2 nagy visszatérővel

megosztás
hozzászólás
Sajtóhír: 3 további európai futam érkezik, köztük 2 nagy visszatérővel
Szerző:
, Szerkesztő

Német sajtóértesülések egyértelműen kijelentették, hogy Hockenheimbe vissza fog térni októberben a Forma-1, ahogyan azt is, hogy egy legendás helyszín, és még egy új pálya debütálhat az F1 2020-as szezonjában.

A Forma-1 ma délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy további 2 európai futammal bővül a naptár, Mugelloban a Toszkán Nagydíjat fogják tartani, míg Szocsiban az Orosz Nagydíjat.

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint még októberben is Európában marad a száguldó cirkusz, és további 3 futamot adnak hozzá az idei versenynaptárhoz.

A németek magabiztosan jelentik ki, hogy bár még nem határozták meg a futamok végső sorrendjét, és időpontjait, Imola, Hockenheim, és Portimao is futamot fog tartani idén.

Az imolai pálya igazgatója korábban elmondta, hogy őket még nem kereste meg az Olasz Automobil Szövetség az F1-es futam rendezésével, de ők nyitottak lennének a szervezésre, és a felkészüléshez is csak pár hétre lenen szükségük.

Hockenheim elsőként merült fel, mint „kívülálló” szervező 2020-ban, és a pálya vezetősége is megerősítette, hogy tárgyalnak az F1-gyel. A portugál verseny eshetősége is hamar felmerült már, amikor februárban 1. számú licenszet kapott Portimao.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Mindeközben a Motorsport.com kínai értesülésekre, és dokumentumokra alapozva kijelentheti, hogy Kínában sem lesz futam 2020-ban, hiába merült fel ismét rövid ideig a shanghaji pálya rendezési lehetősége.

Mivel jelenleg az amerikai kontinenst érinti legjobban a koronavírus-járvány, az ő futamrendezéseik is egyre valószínűtlenebbek.

Az is elképzelhető, hogy az európai futamok után már csak a Közel-Keletre utazik idén a Forma-1, egy dupla bahreini futamra, és egyelőre egy darab Abu-Dhabi-ban tartandó szezonzáróval.

Az Auto Motor und Sport ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az utóbbi hetekben Bahreinben is megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma.

Oroszországban arra is készen állnak, hogy nézőket fogadjanak majd az Orosz Nagydíjon.

Ajánlott videó:

Prost elmondta, melyik két versenyző jött szóba a Renault-nál Alonso mellett

Előző cikk

Prost elmondta, melyik két versenyző jött szóba a Renault-nál Alonso mellett

Következő cikk

Egy hiba miatt ma is Toto Wolff a Williams egyik résztulajdonosa

Egy hiba miatt ma is Toto Wolff a Williams egyik résztulajdonosa
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Köles István Ákos