Sajtó: Vettel és az Aston Martin tárgyalhat egymással, de még nincs megállapodás

Sergio Pérez lehet az, akinek adott esetben mennie kell, így Sebastian Vettel egy nagyon érdekes projekt részese lenne Lance Stroll csapattársaként, akár az élmezőnyben.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: LAT Images

Nagyon úgy tűnik, hogy Sebastian Vettel előtt a Mercedes ajtaja bezárult, legalábbis 2021-re, mert a hírek szerint megállapodás született a csapat és Valtteri Bottas között. Lewis Hamilton maradása pedig még ennyire sem lehet kérdés.

Még több F1 hír:

Vettel opciói korlátozottak, de annál jobbak, mert még mindig pletykálnak arról, hogy a Red Bullnál és az Aston Martinál is lehet lehetősége, független attól, hogy hivatalosan mindkét csapat azt mondta, a jelenlegi pilótákkal számolnak.

Most főként az Aston Martinról írnak, és a világ egyik legelismertebb csatornája, német RTL is ennek kapcsán számolt be pár érdekes részletről. Gerhard Berger, a korábbi F1-es versenyző a Servus TV-nek úgy nyilatkozott, hogy az Aston Martin valóban egy alternatíva lehetne Vettel számára, ahol akár versenyeket is nyerhetne.

A Racing Point nagyon erős lehet ebben és a következő szezonban, míg 2022-től talán még gyorsabb az új szabályok miatt. Stroll egy több mint kiváló üzletember, akinek nagy tervei vannak a csapattal, melyből top-istállót akar faragni és még sikeresebbé tenni az Aston Martint az autóiparban.

Vettel továbbra is szívesen maradna a Forma-1-ben, emiatt is lehetett fájó számára, hogy a Ferrari még csak ajánlatot sem adott neki. Nem zárta ki a távozás lehetőségét sem, de egyértelművé tette, hogy a pénz nem játszik szerepet a terveiben, az azonban már inkább, hogy egy versenyképes csomagot akar.

Sergio Perez, Racing Point, settles into his seat

Sergio Perez, Racing Point, settles into his seat

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Eközben a szintén neves, elismert és nagy múlttal rendelkező Bild jelentése szerint a felek tárgyalnak egy lehetséges szerződésről, amiből megállapodás születhet. A német RTL úgy tudja, hogy a felek még nem állapodtak meg egymással. Azt azonban nem tudni, hogy mit hoznak a következő hetek...

A Racing Pointnál mindkét versenyzőnek érvényes szerződése van. Mi történne abban az esetben, ha a csapat megállapodást kötne Vettellel? Kinek a helyét vehetné át? Lance Stroll maradására messze több lehet az esély, aki egyrészt sokkal fiatalabb, mint Sergio Pérez, másrészt Lawrence Stroll fia, aki a többségi tulajdonos.

A Bild arról is ír, hogy a 30 éves versenyző szerződésében van egy végkielégítési záradék, ami július 31-ig használható fel. Ez pedig egy magas egy számszegyű milliós összeget jelenthet, cserébe a szerződés felbontásáért.

Otmar Szafnauer, a Racing Point főnöke csábítónak nevezte, hogy egy négyszeres világbajnokkal hozzák őket szóba, de ezzel a lendülettel hozzá is tette, hogy hosszú távra szóló szerződéseik vannak a pilótáikkal, így emiatt logikus, hogy nincs helyük 2021-re.

 

Ez a logika a következő napokban és hetekben megváltozhat, más irányt vehet. A nagy kérdés, hogy mi lenne Pérezzel? A mezőny egyik legnagyobb tapasztalattal bíró versenyzője, aki emellett konstans és nagyon gyors, valamint komoly összegek állnak mögötte, és nagyon izgatott az Aston Martin projektje miatt, és régóta versenyez a csapatnál, aminek a megmentésében szintén részt vett.

Új csapatfőnököt kaphat a Ferrari?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ferrari kiadta Leclerc különleges onboard felvételét az emlékezetes eseményről
Következő cikk Verstappen szerint sok lassabb versenyző van a Forma-1-ben Hülkenbergnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország