Motorsport.com hírek

Sajtó: Hamilton megállapodott a Mercedesszel, évi 45 millió eurót kap

A legfrissebb sajtóértesülések szerint Lewis Hamilton megállapodott a Mercedesszel, melynek értelmében továbbra is a legjobban fizetett versenyző és brit sportoló marad.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrates after winning the race

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Mercedesszel eddig három bajnokságot nyert Hamiltonról sok pletyka kering a sajtóban, legalábbis a jövőjét illetően. Eredetileg az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt hosszabbítottak volna egymással a felek, de lassan a szezon felénél járunk és még mindig nem történt semmi.

A vadabb pletykák szerint Hamilton az év végén visszavonul, hogy a zenei karrierjére koncentráljon. Lewis elmondta, szinte biztosan marad a Forma-1-ben, csak azt nem tudja még, hogy hány évre ír alá. Állítólag 2 évre akarta elkötelezni magát, hiszen 2021-től egy teljesen új F1 fog megvalósulni, amiben nem biztos, hogy részt akar venni.

Még több F1 hír:

A másik fő ok a pénz volt, de a Daily Mail úgy tudja, a Mercedes és a címvédő megállapodtak egymással. A szerződés 2020 év végéig hosszabbít, és éves szinten körülbelül 45 millió eurót fog keresni, ami toronymagasan a legnagyobb összeg az F1 jelenlegi rajtrácsán.

A jelentés szerint leginkább a fizetés és a kisebb részletek miatt csúszott a megállapodás. Ezzel az is biztossá válhat, hogy Daniel Ricciardo nem érkezik a Red Bulltól. Az ausztrál eredetileg „B” verzió lett volna, ha Hamilton megy. Valtteri Bottas a másik oldalon pedig szintén kiválóan teljesít, így a finn szerződéshosszabbítása sem lehet kérdés.

A másik fontos pont, hogy az új szerződésben nincs opciós jog, így Hamilton minden különösebb indok vagy probléma nélkül ki tud szállni 2020 év végén. A kontraktusa lejárta végén Lewis 36 esztendős lenne.

A bejelentés a Brit Nagydíjon lehet esedékes július elején, vagy Németországban a visszatérő Hockenheimmel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leckék Franciaországból: Nem lenne túl unalmas, ha mindig minden F1-es versenyző tökéletes lenne?!
Következő cikk A Francia Nagydíj szervezői a nehézségek ellenére emelnék a tétet 2019-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország