Forma-1 Kanadai Nagydíj

Sajtó: Felpörgette a munkát a Ferrari, már Barcelonában nagyobb csomag jöhet!

Olasz lapértesülések szerint a Ferrari Forma-1-es csapata a kanadai gyászos szereplés után felgyorsította a munkát a maranellói üzemben, hogy következő fejlesztési csomagjuk Barcelonában legalább az egyik autóra felkerüljön.

Carlos Sainz, Ferrari SF-24

A Ferrari Monacóban Charles Leclerc révén a dobogó tetejére állhatott, de Kanadában ez az álom rémálommá vált, az olasz csapat mindkét autója kiesett Montrealban, Charles Leclerc motorproblémákkal küzdött, Carlos Sainz pedig egy baleset után állt ki a versenyből - Frederic Vasseur csapatfőnök értékelését itt olvashatjátok.

A formu1a.uno beszámolója szerint ez azt mutatja, hogy a csapat még mindig küzd a gumik rendes bemelegítésével, ezért a műszaki igazgató, Enrico Cardile úgy döntött, Maranellóban felpörgetik a fejlesztéseken a munkát és új padlólemez, valamint kisebb alkatrészek érkezése várható Barcelonában – ezeken dolgoznak az imolai futam óta.

A lap úgy tudja, eredetileg Silverstone-ban mutatkozott volna be a második nagyobb csomag, melytől nagyobb terhelést és az SF-24 aerodinamikai egyensúlyának stabilizálását várják, forrásaik szerint azonban a legfontosabb elemek gyártását felgyorsították, hogy már Barcelonában bevethetőek legyenek.

A kérdés az, hogy mennyi idő alatt sikerül őket legyártani, három kellene az új padlólemezből, hogy mindkét pilótának legyen egy, valamint egy tartalék. Általában 7-8 hétbe telik egy padlólemez legyártása, ők azonban már korábban elkezdték a munkát rajtuk.

Hogy miért éppen Barcelonát választották, annak több oka is van. Egyrészt, nem véletlen, hogy sokáig ez a pálya volt a Forma-1-es tesztek helyszíne, ugyanis az egyik legjobb hely az adatok gyűjtésére és az autók viselkedésének megismerésére, a Ferrarinak tökéletes lesz hát az új padlólemez kiértékelésére. Emellett utána Ausztria jön, ami egy sprinthétvége és így nem felel meg a célnak.

A formu1a.uno szerint még kedden eldől, hogy végül mennyit fognak belőle tudni elvinni Barcelonába a jövő héten, amennyiben nem sikerül mindhármat, akkor vélhetően csak az egyik versenyző fogja megkapni az új elemet.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner visszaszólt a Mercedes “visszafejlesztési" állítására a kanadai F1-es sikerük után
Következő cikk Kanadai pontszerzése után Ricciardo szívesen vezetne továbbra is "dühből"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország