Sajtó: Ezt a szerződést kínálta a Mercedes Hamiltonnak

Lewis Hamilton a hírek szerint 70 millió eurós éves fizetést kap a Mercedestől, ha aláírja a Forma-1-es csapattal új, két évre szóló szerződését.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG

Hamilton jelenlegi szerződése a 2023-as szezon végén jár le, de a hétszeres világbajnok már többször is kijelentette, hogy továbbra is a Forma-1-ben szeretne maradni. A brit versenyző 2013 óta van a Mercedesnél, sikerei nagy részét a turbóhibrid korszak alatt itt érte el, Toto Wolff csapatfőnök pedig korábban arról beszélt, hogy a télen leülnek összeütni egy megállapodást.

A francia, sporton belüli üzleti hírekkel foglalkozó lap, a Sportune tudni véli, hogy Hamiltonnak egy évi 70 millió eurós, azaz 27 milliárdos szerződést kínáltak, ami jelentős emelkedés lenne mostani, évi 45 millió eurós béréhez képest, azonban kikerült belőle az egyéni világbajnoki cím megszerzéséért járó 25 millió eurós bónusz.

Még több F1 hír:

A francia cikk szerint a Mercedes ajánlata a 2024-es és 2025-ös idényekre szól, azaz Hamilton két év alatt 140 millió eurót zsebelne be és a 40-es éveit is Forma-1-es pilótaként kezdené meg – most januárban ünnepelte 38. születésnapját.

A bér nagy részét a csapat szponzora, az Ineos fizetné, melynek egyharmadnyi tulajdonrésze van a Mercedes Forma-1-es alakulatában, egészen pontosan 90%-át tennék össze a versenyző bérének, ebbe pedig beletartoznak alapítványának, a Mission 44-nek való adományok is.

A pénzügyi megállapodás mellett Hamilton a hírek szerint a Daimler nagykövete is szeretne lenni, ezért pedig cserébe további 25 millió eurót kaphat.


Engedett a Red Bull motorjainak ügyében a Ferrari, ez lehet a kompromisszum

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Engedett a Red Bull motorjainak ügyében a Ferrari, ez lehet a kompromisszum
Következő cikk Ezért nem terjedt még el egyetlen univerzális oldaldoboz-megoldás az F1-es csapatok között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország