Saját tapasztalata miatt akar Forma-1-be vágyó fiataloknak segíteni Leclerc

Charles Leclerc ötödik évét kezdi meg idén a Ferrarinál. A monacói pilótát már fiatalkorában megszerezte magának a Ferrari és mint elmondta, a jövőben ő is szeretne fiatal versenyzőkkel foglalkozni.

Pole man Charles Leclerc, Ferrari, waves from the grid after Qualifying

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Charles Leclerc már gyerekkora óta arról álmodott, hogy a Ferrarinál fog versenyezni, ez pedig 2019-ben, amikor a csapatnál egyik legifjabban bemutatkozó versenyző lett, valóra is vált. A jövőben maga is fiataloknak akar segíteni, akik maguk is versenyzők lennének, de nincsenek meg ehhez az erőforrásaik.

Leclerc a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában beszélt is arról a pillanatról, amikor először ölthette magára a Ferrari overalljait, mióta felvették a csapat akadémiájára: „Hatalmas érzés volt, mert gyerekkorom óta szerettem bejutni a Forma-1-be és ennél a csapatnál versenyezni, még ha akkor éppen még nem is voltam hivatalosan az ő pilótájuk.”

Még több F1 hír:

„Fontos lépés volt ez a karrieremben és apámra gondoltam, mert ő osztozott velem ebben az álomban” – utal Hervé Leclerc-re, aki 2017-ben, hosszú betegség után hunyt el. Charles 19 éves volt és két napra a hírre megnyerte a Formula 2 főeseményét Bakuban. Előtte két évvel jó barátja, Jules Bianchi veszítette életét.

Leclerc tehát fiatalon elveszített két fontos embert, és hogy mennyire fontosak voltak neki, azt mutatta, azt jól tükrözi a tavalyi Francia Nagydíjon használt sisakja, melyen mindkettejük képe ott volt: „Két, számomra nagyon fontos ember, akik már nincsenek közöttünk. A sisak Adrien Paviot, egy nagyon jó tervező és a magam munkája.”

Leclerc végül valóra váltotta álmát, de tudja, hogy sok olyan tehetség van, akiknek nincs lehetősége arra, hogy így tegyen: „Szeretnék valahogy segíteni azoknak a tehetséges fiataloknak, akiknek nincs lehetősége kitörni és valóra váltani az álmaikat. Ez azonban egy időigényes projekt, szóval csak a jövőben látom lehetségesnek megvalósítani.”


Alfa Romeo: ennél drágábban össze sem lehetett volna állítani a versenynaptárat

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egykori menedzsere szerint Perez egyetlen problémája, hogy Verstappen a csapattársa
Következő cikk E-sportcsapata menedzsere szerint Verstappen a hosszú távú futamokban is sikeres lenne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország