Sainzot bosszantották a kétkedő vélemények

Carlos Sainz elmondta, hogy sokáig bosszantották azok a vélemények, melyek szerint a Ferrari pocsék 2020-as szezonja után „bánhatja a döntését” , hogy csatlakozik a maranellói gárdához.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Scuderia Ferrari némileg meglepő döntést hozott, mikor röviddel a 2020-as szezon előtt bejelentették, hogy nem hosszabbítják a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerződését, akinek helyettesítésére Carlos Sainz érkezik a McLarentől.

Ezek a kétkedő hangok többek között annak is köszönhetők, hogy a spanyol pilóta nagyban hozzájárult a 2020-as szezonban a McLaren harmadik helyéhez a konstruktőri bajnokságban, míg a Ferrari az elmúlt negyven év legrosszabb szereplését mutatta be, miután hatodik helyen végzett a csapatokat rangsoroló tabellán.

Mindez olyan kritikus hangokat szabadított útjára, melyek úgy tartják, hogy Sainz sajnálhatja azon döntését, miszerint a Ferrarit választotta a remek szezont produkáló McLaren helyett. Sainz arról nyilatkozott, hogy ezek a kétkedő hangon egyre inkább frusztrálják, hiszen korai feltételezéseken alapulnak.

Még több F1 hír:

„Határozottan idegesítő volt, hiszen mindenki azt sugallta, hogy a Ferrari 2021-ben is rosszul fog szerepelni, habár ezt sohasem lehet tudni a Forma-1-ben” – jelentette ki Sainz az Motorsport.com kérdésére. „A Ferrari természetesen tett egy lépést visszafelé 2020-ban, azonban önkritikusan ők voltak az elsők, akik ezt beismerték.”

„Az emberek mégis meg voltak győződve róla, hogy 2021-ben is szenvedni fognak. Úgy gondolom, hogy mivel egy kétéves szerződés köt a Ferrarihoz, ráadásul 2022-ben jelentős változások mennek végbe a szabályozásban, az idei szezon sokkal kevésbé lesz fontos, mint ahogy azt az emberek gondolnák”.

 

„Még ha a Ferrari 2021-ben megfordítja a szerencséjét és nagyszerű teljesítménnyel áll ellő, akkor sem tudhatod. Az emberek rögtön arra a következtetésre jutottak, hogy ha a 2020 rossz volt, akkor 2021 is szörnyű lesz” – osztotta meg a gondolatait Carlos Sainz.

„Idegesítő volt, de tisztán tartottam a fejemet. Sosem mondtam semmit, amit bánnék. Azt hiszem, örülök mindennek” – folytatta Sainz, aki azt is elmondta, hogy a Ferrari formájának javulása az önbizalmát is megnövelte 2021-re. „Nagyon jól néz ki, habár nem tudtam vezetni az autót, így azt sem tudom, hogy valójában mit változtattak rajta.”

Még több F1 hír:

„A helyzet egy kicsit jobban néz ki számukra, és boldog vagyok, hogy látom őket előrehaladni. Korábban is elmondtam, hogy ha van olyan csapat, amely képes a dolgokat gyorsan megváltoztatni a Forma-1-ben, akkor az egyértelműen a Ferrari.”

„Természetesen a Mercedes is ilyen (csapat), de a Ferrari még inkább, tekintettel a történelmükre, az embereikre, az erőforrásaikra, amikkel rendelkeznek. Örülök neki, hogy mindezt láthatom végbemenni" – zárta le a gondolatait Sainz.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: a McLaren nem visszalépés a karrierem szempontjából
Következő cikk Mazepin: Már hozzászoktam, és nem érdekel!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország