Sainznak nem hiányzik a Red Bull

Carlos Sainz szerint rosszkor volt rossz helyen a Toro Rossónál, és utólag egyáltalán nem bánja, hogy nem maradt a Red Bull kötelékében. Idén a hetedik hely megtartásában reménykedik.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. pályafutása eddigi legsikeresebb szezonját teljesíti a Forma-1-ben, a McLaren pilótája hetedik az egyéni vb-tabellán, korábban ilyen előkelő helyen nem állt a száguldó cirkuszban. A spanyol a wokingiakkal megtalálta a számítását, a McLaren idei fejlődésének hála a középmezőny elején foglalhat magának helyet. A legutóbbi, Belga Nagydíjon ugyan nem ért célba, ám ez mindössze az ötödik futama volt, ahol nem szerzett pontot.

Sainz már nem foglalkozik a múlttal, tisztában van a képességeivel, amelyeket sokkal jobban tükröz az idei év, mint a korábbiak. "Én személy szerint tudtam, hogy ez bennem van, a középmezőnyben nagyon szoros a harc, és a hetedik hely azt jelenti, hogy valamit jól csinálok" - mondta Sainz a Marcának adott interjújában.

Még több F1 hír:

Sainz 58 ponttal hetedik az egyéni tabellán, Pierre Gasly mindössze hét ponttal előzi, de Alex Albon a Red Bull-lal már az első futamán nagyot lépett előre a rangsorban. A spanyol abban bízik, hogy ezt a hetedik helyet a végelszámolásnál is tartani tudja majd.

"Sokan kérdezgettek Gaslyról Spában. Magabiztos vagyok, hogy meg tudom majd előzni, de hátulról már nagyon jön Albon a Red Bull-lal. A legvalószínűbb, hogy ő lesz a hatodik, és én a hetedik" - mondta Sainz, akit egy szezon közben tartott szavazáson a szurkolók Lewis Hamilton és Max Verstappen után a Forma-1 harmadik legértékesebb versenyzőjének szavaztak meg.

"Ez nagyon izgalmas. A pilóták számára fontos az ilyesmi, ha jobb autóval versenyző pilóták elé kerülsz, az nagyon izgalmas" - jelentette ki Sainz, aki jelenleg nagyon élvezi a helyzetét a Forma-1-ben, a spanyol nagyon képes azonosulni a McLarennel, és élvezi a wokingiakkal végzett munkát. A Red Bull pedig már a múlt.

"Jól alakulnak a dolgaim, boldog vagyok. Nem hiányzik a Red Bull, rosszkor voltam rossz helyen" - jelentette ki az osztrákok kötelékében a Toro Rossónál töltött időszakról. Ugyanakkor Sainzt bosszantja, hogy a középmezőny csatározásait kevesebbet mutatják a tévében. "Elég mérges vagyok, mert a tévében alig látszom. Pedig voltak nagyon fontos pillanatok, mint Ausztriában, ahol a 20. helyről a nyolcadikig jutottam, és egy pillanatig sem mutattak" - panaszkodott Sainz.


Augusztusban volt 25 éves a Forma-1 egyik legintenzívebb jelenetsora, Jos Verstappen Benettonjának kigyulladása, amely most, hogy ismét tervbe van véve a tankolás visszahozatala, bizarr aktualitást kapott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerint valahogy meg kell állítani a Ferrarit az egyenesekben, már Monzában
Következő cikk Ricciardo számára furcsa, hogy Hülkenberg soha nem kapott top-ülést

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország