Sainz videón jelentkezett be első ferraris napja után: „Sose felejtem el ezt a napot!”

Carlos Sainz életében először vezethette a Ferrari F1-es autóját. Bár a spanyolnak egyelőre be kellett érnie a 2018-as modellel, a szerdai fioranói teszt így is örökké emlékezetes marad számára.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Ferrari

A 26 éves Carlos Sainz mindössze a harmadik spanyol F1-es versenyző lesz a Ferrari történelme során, Masquis Alfonso és Portago és Fernando Alonso után.

Sainz első ferraris köreit csapattársa, Charles Leclerc, és édesapja, a WRC-legenda idősebb Carlos Sainz is a helyszínen tekintette meg.

Még több F1 hír:

„Ezt a napot sosem felejtem el!” – mondta lelkesen Sainz. „Az ébresztőm már hajnalban megszólalt, mivel még volt egy meetingünk, mielőtt pályára hajtottunk. Életem egyik legnagyszerűbb élménye volt, amikor a pályára érkezve láttam a Ferrarit, rajta az 55-ös rajtszámmal! Alig vártam, hogy autóba üljek, az első kör pedig kivételes élmény volt.”

 

„Utána már az előttünk álló munkára koncentráltunk. Elégedett vagyok azzal, ahogy a nap zajlott. Egy sűrű programot hajtottunk végre, én pedig megismerkedhettem a csapattal: a mérnökökkel, a szerelőkkel, a kormánnyal, a munkafolyamatokkal, ami mind-mind más lesz, mint amihez tavaly hozzászoktam.”

„Örülök, hogy édesapám is itt volt ebben a számomra oly fontos pillanatban. Köszönettel tartozom Mattiának, Laurent-nak és az egész Ferrarinak a szívélyes fogadtatásért és a nagyszerű első napért. Nagyon boldog vagyok, nem is reménykedhettem volna jobb kezdésben.”

Sainz holnap délelőtt is vezetheti a Ferrari 2018-as autóját, az SF71H-t.

A spanyol mellett Sebastian Vettel is munkába állt 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk McLaren: valójában egy teljesen új autót építünk a Mercedes-motorral
Következő cikk Ezért kellett változtatni a 2021-es autókon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország