Sainz: hallani szeretném, hogy mit mond a többi sportoló egymásnak

Carlos Sainz hallani szeretné, hogy mit mondanak egymásnak a többi sportban a riválisok egy-egy mérkőzés vagy esemény alkalmával, hasonlóan ahhoz, ahogyan őket is hallhatjuk minden futamon a csapatrádión keresztül.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A csapatrádiózás lehetősége mind a pilótának, mind pedig az istállónak elengedhetetlen kommunikációs eszköz bármely edzés vagy futam során.

Ezek az üzenetek a közvetítések során is elérhetőek, és egyfajta szórakozási lehetőséget adnak a nézőknek, akik a rivális csapatokhoz hasonlóan belehallgathatnak a csapat üzenetváltásaiba.

A rádiós csatorna gyakran válhat parázzsá, főleg a versengés hevében, Sainz elmondása szerint azonban a pilóták nem direkt használják arra, hogy mások érzéseit megsértsék. „Tudjuk, hogy nem privát a csatorna, de abban a pillanatban nem arra gondolsz, hogy hogy ne sértsd meg azokat, akik hallgatják a rádiót” – idézi Sainzot a GPFans.com.

Még több F1 hír:

„Sportolók vagyunk, és azokban a pillanatokban éppen a legnagyobb nyomás nehezedik ránk.” A spanyol pilóta azt szeretné látni, hogy más sportágakban is elérhetővé teszik a csapatrádiót. Mennyire jó lenne, ha hallhatnánk, hogy mit mondanak egymásnak a játékosok a Bajnokok Ligája döntőjében?

„Azt hiszem, hogy hallani akarom, hogy mit mondanak egymásnak a focisták mondjuk a Bajnokok Ligája döntő mérkőzésén. Szerintem elég érdekes lenne.” A csapatrádió mindenképpen közelebb hozza a szurkolókat a versenyzőkhöz a szórakoztatási értékével, és Sainz szerint fontos, hogy a pilóták valódi érzéseit lehet hallani a pillanatok hevében.

 

„Ez egyfajta előny, hogy láthatják és hallhatják, hogy mit éreznek a versenyzők. Ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet vagy többet káromkodunk, mint a többi sportoló, de egy mikrofon folyamatosan veszi, hogy miket mondunk.”

„Ettől lesz vonzóbb az egész, és jópofa, olykor vicces pillanatokhoz is vezethet. A lényeg, hogy az emberek megértsék, hogy az adott pillanatban nyomás alatt állunk, és a legjobbat próbáljuk nyújtani minden téren, az adrenalinszintünk pedig az egekben van” – magyarázta Sainz.

A spanyol jelenleg utolsó évét futja a McLarennél, mielőtt jövőre átülne a Ferrariba. A bajnokságban a nyolcadik helyet foglalja el, négy pont a lemaradása csapattársával, Lando Norrisszal szemben.

Megvan a Mercedes módszere arra, hogy tovább domináljon


Megjelent az F1 2020 Deluxe Schumacher Edition első trailere

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es BMW 1997-ből – nem is lett volna rossz
Következő cikk „Ő már készen áll arra, hogy F1-es bajnok legyen”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország