Sainz: Szingapúr egy újabb „elpuskázott lehetőség” volt a Ferrari részéről
Carlos Sainz, a Ferrari pilótája amondó, hogy az istálló Bakuban és Szingapúrban elért eredménye sem felelt meg annak, amire az autó valójában képes volt, így mindenképpen elszalasztottak pár lehetőséget a komoly pontszerzésre.
Franco Colapinto, Williams Racing, Carlos Sainz, Scuderia Ferrari, Yuki Tsunoda, Visa Cash App RB F1 Team, on the grid
Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images
A spanyol pilóta a dobogóért harcolva ütközött Sergio Perezzel Bakuban, majd egy héttel később az időmérőn került bajba, hiszen a Q3 elején összetörte autóját. Emiatt vasárnap csak a tizedik helyről rajtolhatott, ahonnan végül a hetedik pozícióba sikerült felzárkóznia.
Mindez azonban így is jóval kevesebb annál, mint amit el kellett volna érniük, hiszen az SF-24-es alapvetően jól muzsikált az utcai pályán. „Alapjában véve az utóbbi néhány verseny némileg elpuskázott lehetőség volt. Nem is örülök annak, ahogyan az eredmények alakultak” – mondta a Formu1a.uno-nak Sainz.
„Ugyanakkor azt sem lehet tudni, mi vár ránk, és talán meglepődünk majd azon, hogy teljesítünk Austinban, Mexikóban, Vegasban és a többi pályán. Szóval optimista maradok a meglévő hat futamra, miközben dolgozni fogok a gyengeségeimen, hogy jobb helyzetbe hozhassam magam.”
Annak kapcsán, hogy miben kell fejlődnie, Sainz elmondta: „Kicsikét magabiztosabban kell bemennem az 1-es kanyarba az időmérő edzésen, mert az utóbbi pár hétvégén nem a legjobb megközelítést választottam. Remélem, kicsivel előrébb tudjuk magunkat kvalifikálni, hasonlóan az idény elejéhez, mert akkor sokkal egyszerűbbé válik a hétvégénk.”
Sainz szingapúri futama a rajtnál még rosszabb helyzetbe került, hiszen Franco Colapinto bátor manővere miatt a spanyolnak némileg el kellett kerülnie az ütközést és ezáltal pozíciókat bukott. Ezek után aztán taktikai fronton próbálta legyűrni az előtte lévőket, hiszen korábban állt ki, hogy elévághasson a középmezőny tagjainak, ami működött is.
„A rajt kicsit hátráltatott, de aztán jókat előztem és jó volt a tempó is, amikor kellett. Legalább áthámoztuk magunkat a mezőnyön, máskülönben úgy jártunk volna, mint Checo, aki beszorult.” Sainznak nagyon hosszú, 49 körös etapot kellett futnia a keményeken, de elmondása szerint ez nem okozott gondot.
„Valójában megtaláltam a megfelelő egyensúlyt az autók előzgetése és az abroncsok menedzselése között. Ez persze sosem egyszerű feladat, de úgy gondolom, tűrhető munkát végeztem, és sikerült a hetedik helyen behoznom, miután annyira hátul voltam a rajtnál.”
Csapattársa, Charles Leclerc eközben arról beszélt, mi kell a Ferraritól ahhoz, hogy még életben tudják tartani a konstruktőri bajnoki esélyeiket.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.