Sainz szerint Vettelt „nem falta fel a Ferrari”

Carlos Sainz nem gondolja úgy, hogy Sebastian Vettelt, kinek helyére érkezett a vörösöknél, „felfalta” volna a Scuderia istállója. A saját helyzetét pedig egyáltalán nem látja olyan rossznak, mint ahogyan azt néhányan beállítják, mivel ő nem lesz 2. számú pilóta.

Charles Leclerc, Ferrari SF21 and Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Vettel nagy reményekkel és célokkal érkezett meg a Ferrarihoz 2015-ben, és nem is indult neki rosszul az ottani időszak. Az első évben három futamgyőzelmet szerzett. Ezt 2017-ben és ’18-ban a bajnokságért folytatott csata követte, de végül nem jött össze neki.

Utána megérkezett Charles Leclerc a csapatba, és Vettel ideje a Ferrarinál lejáróban volt. 2020 májusában bejelentették, hogy a német elhagyja a csapatot, ez az utolsó idény pedig finoman szólva sem sikerült jól neki. Csak egyetlen dobogót szerzett és 13. lett a bajnokságban.

Még több F1 hír:

Hogy miért ment félre Vettel és a Ferrari kapcsolata, arról már rengeteg találgatás és teória született, most azonban Sainzon a sor, hogy beilleszkedjen. A spanyol azonban nem hiszi úgy, hogy a maranellóiak „felfalták” volna elődjét.

„Én jelenleg nem látom ezt olyan eltúlzottnak, mint ahogyan az emberek mondják, hogy a Ferrari felfalja a pilótáit” – mondta Sainz a spanyol SoyMotornak, amikor arról kérdezték, fél-e attól, hogy hasonló sorsra jutna.

„Látod Vettelt, és azt mondják róla, hogy felfalta a Ferrari. Én pedig azon tűnődöm, hogy egy pilóta, aki öt évet töltött ott, aki nyert futamokat, mégpedig 14-et, nem is tudom mennyi dobogója volt, és igen, a végső cél, a bajnoki cím nem jött össze, de mégis komoly történetet hagy hátra a Ferrarinál, szóval én nem látom úgy, hogy felfalták volna.”

„Nekem úgy tűnik, hogy büszkének kéne lennie erre az öt évre, és talán ezzel kicsit kétes területre tévedek, de én így látom. Nézzük meg, hogy ki lenne még képes 14 futamot nyerni a Ferrarival. Én ezért nem látom értelmét ennek” – magyarázta Sainz.

 

Nem mellesleg rá is komoly feladat vár idén, hiszen a tavaly még gyengélkedő istállóval kéne nagyot alkotnia, de mindössze másfél napja volt arra neki is, hogy felkészüljön az idény kezdetére. Ráadásul ott van Leclerc is, aki már a harmadik szezonját kezdi a Scuderiánál, és őt tartják a csapat sztárjának.

Sainz ennek ellenére egyáltalán nem gondolja úgy, hogy második számúnak szerződtették. „Én nem állok le azon gondolkozni, hogy mi lesz négy év múlva például. Én azon töröm az agyam, hogy miként kerülhetek be a legjobb ötbe vagy állhatok dobogóra Bahreinben.”

Én nem gondolok arra, hogy ha nem győzöm le Leclerc-t, akkor mi lesz és mi nem, és hogy akkor második számú pilóta lesz belőlem, amit annyira mondogatnak az emberek a sajtóban. Ahogy látható, én nem aggódom, mert Bahreinen jár az eszem, és azon, hogy miként végezhetek minél előrébb” – zárta gondolatát a spanyol.

Magyar versenyző indul idén az F3-ban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tost egyelőre nem fogad nagy összegben saját csapatára
Következő cikk Horner „folyamatosan összerezzen”, miközben a Drive to Survive-ot nézi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország