Sainz szerint veszélyesek lehetnek a nagyon lassú körök

A 2020-as Olasz Nagydíjának legnagyobb kérdése az időmérő előtt az, hogy megismétlődik-e a tavalyi kvalifikációs ámokfutás, amikor a mezőny átkocsikázott a pályán, és nem tudtak második mért kört megkezdeni. Carlos Sainz szerint ez veszélyes lehet a pilóták biztonságára nézve.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Andy Hone / Motorsport Images

Eredményes napon van túl a McLaren és Carlos Sainz is, akit most nem hátráltattak a Norrisnál fellépő technikai problémák, és a második szabadedzésen a 6. helyre hozta be a McLarent, nem sokkal lemaradva Max Verstappen mögött.

„Ez a pálya mindig összenyomja a mezőnyt, a sok egyenes, és a kevés kanyar. Elégedettek vagyunk a napunkkal ma, és én is elégedett vagyok azzal, ahogyan az autó fejlődött a nap folyamán. Ugyanakkor még többet kell találnunk, mert a Renault ismét gyorsnak tűnik” – értékelt Sainz a nap végén a Sky Sports stábjának.

Sainzhoz is legtöbb kérdés természetesen a már Belgiumban is látott szélárnyékos trükközéssel kapcsolatban érkezett.

„Most ha a második szabadedzést is vesszük figyelembe, még akkor is, ha nem feltétlenül van szükséged a szélárnyékra, mindenki igénybe veszi azt. Egyértelmű, hogy mindenki keresi a lehetőségeket, és ez képes persze káoszhoz vezetni.”

„Amíg nyugodtan meg tudjuk futni az időmérős köreinket, addig a szélárnyékkal foglalkozás a show része marad, és nem érdekel igazán, ha túl soknak tűnik. Ami mindenkinek az érdeke, az a biztonság, és, hogy meg tudjuk futni a köreinket.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Az előnye természetesen ennek az, hogy jó a show a TV-ben a kivezető körön is, de lehet, hogy nem fogunk tudni mért kört futni, és az a sebesség, amellyel megyünk nagyon veszélyes lehet, de mindenki ebben a cipőben jár, és majd meglátjuk, holnap ki fogja a legjobb munkát végezni.”

A McLaren számára nagy sikerrel érne fel egy jó pontszerzés, ugyanis a nagy rivális Renaultnak egyértelműen az egyik legerősebb pályája Monza, tavaly is itt érték el a legjobb eredményüket.

Lando Norris Belgiumban szerzett 6 pontjával a McLaren visszaszerezte a konstruktőri 3. helyezést, miután a Racing Point teljesítménye messze nem tűnik annyira földönkívülinek, mint a szezon első felében.

Bottast meglepte a Mercedes pénteki előnye.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton szerint az óvintézkedések ellenére rémálom lesz a holnapi nap
Következő cikk Vettel, Leclerc: az autó nehezen vezethető, kemény futam vár ránk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország