Versenyen edzett F1-es szakemberekre lenne szükség?

Carlos Sainz szerint nehéz kérdés a versenybírák szerepe a Forma-1-ben, de a McLaren spanyol versenyzője szerint megoldás lehet, ha versenyen edzett szakembereket ültetnének a döntéshozók székébe.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

Az elmúlt időszakban több olyan vitatott eset is akadt, amely a stewardok tevékenységéhez fűződött, a versenybírák több esetben is kénytelenek voltak közbeavatkozni, máskor éppen azért érte kritika a munkájukat, mert nem szankcionáltak bizonyos eseteket. A szezon során már több szabály megváltoztatása is szóba került, többek között az is, hogy ki legyen versenybíró az F1-ben, állandó kinevezést kapjanak-e, vagy ahogy jelenleg, futamonként változtassák az összetételt.

Carlos Sainz Jr. egyetért azzal, hogy valamit tenni kéne, ötlete is van, de a spanyol sem elég határozott az ügyben. "Ez egy jó kérdés, mindig a pilótákat preferáltam, de persze nem mindig egy versenyző tudja meghozni a legjobb döntést. Nincs erre kimondva egy határozott szabály, de legalábbis szerintem, a versenyzők tudják a legjobb döntést meghozni" - vélekedett Sainz, akit nemrég arról is kérdeztek, hogy mekkora fizikai terhelés egy forma-1-es hétvégén.

A kérdés azért is aktuális, mert a sportág naptára jövőre tovább bővül, és már 22 hétvégén kell a versenyzőknek bizonyítani. A sportág vezetése számára fontos az állandó terjeszkedés, és ezzel egyetértenek a csapatok is, ám a nagyobb naptár nagyobb erőforrásokat kíván, a pilótáktól is.

"A versenyek kétórásak, jobb, ha az ember nem gondol a fizikai megpróbáltatásra. Abban bízhatunk, hogy akik döntenek, azok tudják, milyen hatással van a versenyzőkre az a két óra, ami alatt a szervezet teljesen kiürül, ez olyan, mint egy maraton, itt végigmenni egy versenyen nagyon fárasztó, aki pedig a döntéseket hozza, tudnia kell, hogy egy vasárnap majdnem olyan, mint lefutni egy maratont. Hasonló mennyiségű kalóriát égetünk el, mint egy maratont futó, és olyan gyorsan lélegzünk, mint ők" - jelentette ki Sainz.

 

Íme egy látványos videós anyag az IndyCar legutóbbi tesztjéről, amikor két autóra is felkerült a Red Bull által kifejlesztett szélvédő. Will Power és Scott Dixon gyűjtött adatokat a biztonságtechnikai elemről Indianapolisban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szólt Albonnak, kapaszkodjon, mert jön Szuzuka
Következő cikk Egy tájfun veszélyezteti a Japán Nagydíjat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország