Sainz szerint nem ártana változtatni az F1 szűk bokszutcáin

Carlos Sainz szerint a Forma–1-nek meg kéne vizsgálnia a szűkös bokszutcában előforduló esetleges biztonsági problémákat, miután a Holland Nagydíjon több veszélyes helyzetet is láthattunk.

Lewis Hamilton, Mercedes W13, Pierre Gasly, AlphaTauri AT03, in the pit lane

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A soron következő Szingapúri Nagydíjon például szintén elég keskeny lesz a bokszutca. Sainz egyike volt azoknak, akik veszélyes kiengedésbe keveredtek Zandvoortban. Az ő esetében éppen honfitársa, Fernando Alonso elé engedték ki, amiért a futam során büntetést is kapott.

Egy korábbi kerékcserénél pedig Sergio Perez hajtott át egy ferraris kerékpisztolyon, miközben elhagyta saját helyét, de szerencsére ebből nem lett nagyobb probléma. Sainz az Alonsóval történt esetért öt másodperces időbüntetést kapott, aminek egyáltalán nem örült, mert érzése szerint nem volt hová mennie az előtte szintén cserélő McLaren miatt.

Őt azonban már elsősorban nem is a büntetések ténye zavarja, hanem inkább az aggasztja, hogy a szűk bokszutcákban komolyabb veszélynek vannak kitéve a kerékcseréket végző szerelők, előbb-utóbb pedig megsérülhet valaki.

Még több F1 hír:

„Szerintem erről nem beszélnek eleget. Az év során több olyan bokszutca is van, ahol egyszerűen nincs elég hely. Muszáj javítani a szerelők biztonságán, mert elfelejtjük, hogy rajtuk csak egy sima ruha és sisak van, miközben a kerékcseréknél a 80-nal haladó autók között vannak, és csak centiméterek választják el őket a balesetektől és nagyon veszélyes szituációktól.”

„Zandvoort ugyan egy remek pálya, minden évben vissza akarok oda menni. Szeretnénk továbbra is ott versenyezni, ahogy Szingapúrban vagy Budapesten is, de én itt most a szűkös bokszutcákról beszélek.”

„Gondolnunk kell a szerelőkre, és arra, mennyire kicsi hely van ott mindenre, egyszerűen túl szűkös. Javítanunk kell a biztonságon.” Sainz még elmondta, hogy a helyzet főleg akkor lehet veszélyes, amikor mondjuk egy biztonsági autós fázis alatt sokan állnak ki, egyes csapatok pedig mindkét autójuknál szervizelni akarnak.

 

„Sokat beszélünk az autók és a pályák biztonságáról. Én viszont aggódom, hogy egy nap a bokszban is történni fog valami, mert akkora ott a nyüzsgés, főleg amikor egyszerre többen jönnek ki cserélni.”

A GPDA egyik elnöke, George Russell is egyetértett abban, hogy az FIA-nak vetnie kéne egy pillantás a helyzetre. „Zandvoortban egyértelműen túl szűkös volt, és valamit kezdeni kell vele. Ehhez kétség sem fér. Biztosan ijesztő azok számára, akik a kerékcseréket végzik” – mondta a Mercedes versenyzője.

„Amikor jönnek be az autók 60-80 km/h-val, de pedig éppen elhagyod a bokszot, a gumik még hidegek, az autó megcsúszik. Szóval nem tudom, egy olyan pályán mit lehetne tenni ebben az ügyben, de muszáj lenne találni valamilyen kompromisszumot.”

Cunoda már inkább nem olvas kommenteket

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Adrian Newey nagy hatással lehet a jövő Forma-1-es Aston Martinjaira
Következő cikk Horner: az Alpine helyében Ricciardót választanám!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország