Forma-1 Belga Nagydíj

Sainz szerint Mekies távozása nem a Ferrari gyengeségének jele

A Ferrari Forma-1-es csapatának vezetése nem „könnyedebb lett” az újabb nagy név távozásával Carlos Sainz szerint, hanem egyszerűen átalakítódik a „keményebb kihívásokkal” való szembenézés előtt.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

Csütörtökön, a 2023-as Belga Nagydíj előtt a Ferrari bejelentette sportigazgatója, a 2018 óta a csapatnál szereplő Laurent Mekies távozását. Január 1.-ig felmondási idejét tölti, majd Franz Tost helyét veszi át az Alphatauri csapatfőnökeként. Mekiest a maranellói veterán, Diego Ioverno váltja.

Mekies előtt a Ferrari az autó koncepciójáért felelős főmérnököt, David Sanchezt is elvesztette (ő a McLarennél folytatja), a télen távozó Mattia Binotto helyére, aki a műszaki igazgatói címet is betöltötte, még mindig keresik az embert és bár a Mercedestől elhozták a teljesítményért felelős igazgatót, Loic Serrát, ő csak 2025-ben csatlakozik.

A Motorsport.com kérdésére, hogy nem tartja-e így szellősnek a Ferrari vezetését, Sainz elmondta, száz százalékig megbízik az új csapatfőnök, Fred Vasseur által kijelölt irányban: „Száz százaléig biztos vagyok benne, hogy a struktúra, amiben dolgozunk, a jövő évi autó fejlesztésében is segít, nem úgy tűnik, hogy könnyedebb lett.”

„Azt is érzem, hogy Fred a lehető legtöbbet megteszi, hogy megerősítse a csapatot, de azoknak, akik ma itt vannak, szintén elég jól körvonalazódott célok vannak az eszében. Az autó szépen halad a szélcsatornában.”

Sainz hozzátette, lehet, hogy a csapat híján van vezetőkből, de inkább most, a gyengébb szezonjukban történjen meg az átszerveződés: „Ha már lehet választani, inkább most legyen egy gyengébb évünk, tudván, hogy nem a bajnokságért harcolunk, hanem építkezünk, embereket veszünk fel és így erősebbek leszünk, amikor, remélhetőleg a közeljövőben, keményebb kihívások előtt állunk majd.”

Sainz hozzátette, Mekies távozása sem aggasztja, még akkor sem, ha egészséges kapcsolata volt bevallása szerint a sportigazgatóval. Mind őt, mind Iovernót dicsérte, amiért „sima” volt az átállás: „ Természetesen nagyon fontos figura volt a Ferrarinál az elmúlt években, rengeteget tett hozzá a csapathoz.”

„Őszintén szólva, nagyon jó kapcsolatom volt vele, roppant proaktív volt és általában véve nagyon jót tett a csapatnak, hogy itt volt. Szerintem mindannyian tiszteletben tartottuk és valószínűleg pont azért jött nála képbe a csapatfőnöki pozíció egy másik csapatnál, mert velünk olyan jól dolgozott.”

„Az átállás már megvolt, nagyon sokat segített Diegónak a betanulásban. Ő maga is újratanulta azokat a dolgokat, amiket mindig is csinált és egyáltalán nem aggódok az átmeneti időszak miatt, mert már előre el lett simítva minden.”

Közben a német sajtó szerint eldőlt, hogy ki lehet a Forma-1 gumibeszállítója 2025-től.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szerint csak egy dolgot tehet a Forma-1 az esős versenyek problémáinak megoldására
Következő cikk F1-es időmérő, F2-es és F3-as kvali Spában– a pénteki motorsport-program

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország