Sainz szerint megint kezd problémássá válni a másik autó követése

A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz úgy véli, a jelenlegi generációs autók kezdenek „kicsit olyanok lenni, mint a régebbiek”, mivel a piszkos levegő rontja a követést és az előzési lehetőségeket.

George Russell, Mercedes F1 W14, Lance Stroll, Aston Martin AMR23, Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A tavaly bevezetett új szabálycsomag egyik legfőbb aspektusa az volt, hogy az autók versenyezhetőbbek legyenek és jobban tudják követni egymást, köszönhetően annak, hogy a leszorítóerő termelését többnyire a padlólemez és a szívóhatás végzi a szárnyak helyett, ezáltal pedig kisebb lesz az aerodinamikai turbulencia, vagyis a „piszkos levegő”.

Az FIA pedig igyekezett is szigorúbb regulákat alkotni, hogy a csapatok ne aggathassák tele az autójukat olyan elemekkel, melyek rontanák a légáramlatokat a hátul érkező számára. A gond csak az, hogy az alakulatok mindig megtalálják a szürke zónákat, és igyekeznek minél furfangosabb megoldásokkal előállni.

A mostani tél folyamán is ez történt, Sainz szerint pedig mindez rontotta a követés hatékonyságát, amit saját bőrén tapasztalt meg Szaúd-Arábiában. „Ezek az autók kicsivel rosszabbá váltak tavalyhoz képest a piszkos levegőben, vélhetően a plusz leszorítóerő és az új regulák miatt” – mondta a Sky Sportsnak a ferraris.

„Kezdenek olyanok lenni, mint a régebbi autók, ahol a piszkos levegő már limitáló tényezőt jelentett, és ma ezért egyáltalán nem volt könnyű előzni.” Nem Sainz egyébként az egyetlen, aki hasonlóra panaszkodott a szaúdi futam után.

Lando Norris a márkatársával, Oscar Piastrival, valamint Logan Sargeanttel harcolt a 15. helyért, de ő is megjegyezte, hogy nehéz volt követni a másik autót. „Az autónk valamivel rosszabb volt a versenyen, mint amiben reménykedtem. Nem tudjuk túl jól követni a másikat, és túlságosan is küszködtünk a koszos légáramlatokban.”

Sargeant eközben a Nico Hülkenberggel vívott csatájánál tapasztalt hasonlót, miután nem tudta becserkészni a németet a 12. helyért. „Egészen versenyképes voltam a biztonsági autós periódus után, de talán kissé túlságosan is erőltettem a koszos levegőben, ami miatt túl korán elkoptattam az abroncsaimat” – jegyezte meg az amerikai.

A Ferrari számára egyáltalán nem úgy indult az év, ahogyan ők és a szurkolóik azt szerették volna, emiatt pedig máris kapják a kritikákat: most például a korábbi F1-es csapatfőnök szállt beléjük.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jos Verstappenhez kötődik a Szaúd-Arábiai Nagydíj egyik legfurcsább pillanata
Következő cikk Ekkor jöhetnek az első jelentős előrelépések a Mercedesnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország