Sainz szerint ma mindenképpen meglett volna neki a második hely

Carlos Sainz, a McLaren pilótája az Olasz Nagydíjon szerzett ezüstérme után elmondta, akkor is a második hellyel számolt, amikor még Hamilton volt előtte, így némileg keserű pirula, hogy nem sikerült nyernie.

Carlos Sainz Jr., McLaren celebrates in Parc Ferme with his team

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainz a harmadik helyre hozta be a tegnapi időmérőn a McLaren, így akár dobogós reményei is lehettek az Olasz Nagydíj előtt - de valószínűleg ő se gondolta volna, hogy ilyen futamja lesz.

A spanyol már a rajtnál elment a borzalmasan startoló Valtteri Bottas mellett, aki végül még pár helyet veszített, így volt esélye arra, hogy Hamilton mögött egy kisebb előnyt építsen ki a mezőny többi része előtt.

Még több F1 hír:

Aztán jött a Leclerc hatalmas balesete miatt elrendelt piros zászló és a büntetés Hamiltonnak, így a spanyol hirtelen az első számú esélyesek köré lépett elő az újrarajtolás előtt, pláne, miután gyorsan át is lépett Kimi Raikkönenen és Lance Strollon.

Ezután megkezdte a felzárkózást a versenyt vezető Pierre Gaslyre, és az utolsó körökre sikerült is DRS-távolságra kerülnie mögötte, de végül nem maradt elég ideje arra, hogy konkrét előzési manővert tudjon bemutatni. Ezek után érthetően kissé csalódottan értékelt a Sky mikrofonja előtt:

"Valamennyire csalódott vagyok a második hely miatt, igazából nem gondoltam volna, hogy végül lesz esélyem a győzelemért harcolni, és igazából ha ez egy normális verseny lett volna, akkor is meglehetett volna a második hely,."

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

"Lewisnak remek volt a tempója, szóval igazából ott értünk célba, amit megérdemeltünk, de hogy végül Gaslytől kaptunk ki, hirtelen nem is tudtam, hogy történhetett ez. A biztonsági autóval nem volt szerencsénk, de aztán a piros zászlóval mentettünk a helyzeten.”

„Ugyanakkor nagyon örülök a második helynek, egész hétvégén nagyon gyorsak voltunk és igazából teljesen uraltam ma a középmezőnyt, aminek örülhetünk. Az, hogy a hatodik helyről feljöttem másodiknak és aztán behoztam Pierret és végül 3-4 tizeddel maradtam le tőle, erre büszkének kell lennünk. A piros zászló nélkül valószínűleg Lewis mögött lettem volna második, de ez van.”

A verseny történéseiről itt lehet olvasni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Elképesztő meglepetés, Gasly-győzelem az Olasz Nagydíjon!
Következő cikk Gasly: Fel sem fogom, hogy mi történik most…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország