Sainz szerint katasztrófa volt a kerékcseréjük, de belefér

Az Olasz Nagydíjon egy rosszul rögzített kerék miatt kiállni kényszerülő Carlos Sainz szerint bár határozottan elszúrták a kiállást, korábban ezek simán segítettek nekik annyit, hogy a mai baklövést el lehessen nézni.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, arrives on the grid

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Az elmúlt két hét enyhén szólva sem a McLarenekről szólt. A nyári szünet utáni futamoknak a bajnokság negyedik helyéről nekivágó alakulat a két versenyen nem hogy mindössze egy pontot tudott összeszedni, az egyetlen célbaérkezésük ma volt Lando Norris révén (bár mivel az utolsó körben állt meg múlt héten, a fiatal britet célba érőként tartották nyilván Belgiumban is).

Még több F1 hír:

A dolog két dolog miatt fájó: egyrészt mert a mai napon komolyat arató Renault ismét elkezdte a felzárkózást, másrészt, mert Sainznak kinézett egy jobb eredmény – ám a 29. körben egy rosszul rögzített kerék miatt boxkiállását követően azonnal fel kellett adnia a versenyt. A spanyol pilóta ezután így nyilatkozott:

„Nagy kár érte, mert a hatodik hely nagyjából biztosnak tűnt az addigiak alapján. A Renault-k gyorsabbak voltak, de Albon a lágyon nem tudott megelőzni, talán közepesen gyorsabb lett volna. A vele való ütközés után voltak problémáim, az autó hátuljáról lerepült valami, és emiatt körönként 2-3 tizedet vesztettünk. Aztán jött a kiállás, és a káosz, meg félreértés, és nem mehettünk tovább.”

„Azonban eddig idén nagyon jók voltak a kiállásaink és a taktikáink is. Rendben, ma vesztettünk miatta nyolc pontot, de korábban szerintem ennél sokkal többet nyertünk velük, úgyhogy nem szabad bánkódnunk, ki kell tárgyalnunk, mit rontottunk el, és hogyan javíthatnánk ki, illetve előzhetnénk meg a későbbi ilyen eseteket.”

 

Sainz a kiállásról magáról részletesebben ezt mondta:

„Egy kicsit minden rosszul sült el. Először zöld lett a lámpa, és azt hittem, mehetek, de visszaváltott pirosra, újra felemelték a kocsit, megint ráhúztak a gumira, és megint úgy tűnt, hogy indulhatok, de aztán... Kész katasztrófa volt, de ilyenek vannak. Lehet, hogy valami nem működött rendesen, majd megvizsgáljuk, de ez néha belefér.”

FRISSÍTÉS: A McLaren csapatát 5000 eurós büntetéssel sújtották a versenybírák, miután Sainz pályára való visszaengedését veszélyesnek minősítették, azonban öröm az ürömben, hogy a spanyolt "megdicsérték", amiért a lehető leggyorsabban félreállt, ezzel elvéve a helyzet élét:

"A versenybírák megállapították, hogy az autót az FIA F1 Sportszabályainak 28.13 c.) cikkelye alapján veszélyes módon engedték vissza a pályára. Megjegyeznénk viszont, hogy a pilóta abban a pillanatban, amikor nyilvánvalóvá vált a jobb első kereket érintő probléma, megállította az autóját."


A legendás márka az Olasz Nagydíj előtt egy nagyon látványos showt csinált, miközben Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mellett más korábbi ferraris pilóták is felvonultak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nem csak a Ferrari hátulját vesztette el Monzában
Következő cikk Stroll nagyon dühös Vettelre, aki érthetetlen hibát vétett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország