Sainz szerint, ha a Hungaroring, vagy Szingapúr lenne az évadnyitó, az nagyon feladná a leckét fizikailag

Carlos Sainz Jr. rámutatott egy fontos tényre, amiről nem sokan beszélnek, ez pedig nem más mint a nyakizom, ami igen komoly terhelésnek van kitéve a Forma-1-ben. A koronavírus miatt ez is nagy kihívást nyújthat.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

A nyakizom edzése alapvető fontossággal bír a Forma-1-ben. A rajongók legnagyobb százaléka nem lehet tisztában azzal, hogy ezek milyen erőhatások, de aki ült már formulaautóban, az tudhatja, hogy a nyak mekkora terhelésnek van kitéve.

Még több F1 hír:

Természetesen a versenyzők otthon is folyamatosan edzenek a koronavírus idején, de a hosszú kihagyásnak ára lesz, hiszen ahogy Carlos Sainz Jr., a McLaren versenyzője fogalmazott, a legjobb nyakedzést az F1-es autó vezetése jelenti.

„Ez nagyban hat rád, különösen a nyakat illetően.” - mondta Sainz arról a hosszú időszakról, amit F1-es autó vezetése nélkül kell eltölteniük. „Nem számít, hogy mennyire keményen edzel otthon, lehetetlen azokat a G-erőket generálni, amik egy F1-es autóban érnek.

„Az a pálya, amit kiválasztanak az első versenyre, nagyon kemény kihívást fog jelenteni, miután a versenyzők több hónap szünet után érkeznek meg. Jelenleg úgy tűnik, hogy Ausztria lesz az első verseny, amit egyelőre nem halasztottak el.”

„Ez fizikai szempontból nem egy kemény pálya, de a gyors kanyarokban szenvedni fogunk. Ha az első verseny Magyarországon vagy Szingapúrban lenne, akkor biztosíthatom önöket, sokan úgy fejeznék be a versenyt, hogy közel összeesnének.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Az emberek nem tudják elképzelni azt a stresszt, amit a test kap egy nagydíj során. Egy F1-es autó vezetése az egyetlen mód arra, hogy fittek maradjunk ebben a kategóriában.” - tette hozzá a McLaren versenyezője.

A spanyol pilóta ragaszkodott ahhoz, hogy amint a verseny folytatódik, az F1-nek meg kell győződnie arról, hogy minden szükséges biztonsági intézkedést megtesznek a személyzet kapcsán, valamint az általa meglátogatott országok lakói számára.

„Úgy vélem, az F1-nek és a csapatoknak nagyon óvatosnak kell lenniük a személyzet utazása során. Nem mozgathatnak bennünket egyik helyről a másikra anélkül, hogy mindenki számára az ésszerűnél nagyobb biztonsági garanciákat nem vállalnánk.”

„A lehető leghamarabb vissza akarok térni a normális állapotba, de nem minden áron. Ezekben a napokban a versenyzők a versenyezői szövetségen keresztül lépnek kapcsolatba az FIA-val és a FOM-mal, de még semmi sincs eldöntve, bár azt tudom, hogy számos ötletet fontolgatnak a versenyzés folytatására.”

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Az F1-nek is segítenie kell a koronavírus terjedésének lassításában
Következő cikk ÉLŐBEN Leclerc harmadik jótékonysági online F1-es versenye: 19:00

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország