Sainz szerint ez vezetett a borzalmas szaúdi időmérőjéhez

Carlos Sainz rendkívül csalódást keltő időmérőn van túl, mivel hiába tűnt úgy a Q1-ben, hogy a Ferrari tempójával ott lehet az élcsapatok mögött, a Q2-ben semmi nem jött neki össze, és csak a 15. helyről rajtolhat majd a vasárnap esti futamon.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz a 4. legjobb idővel ment tovább a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének első szakaszából a másodikba, ahol mindenki máshoz hasonlóan ő is felrakta a közepes keverékű gumikat.

A vasárnapi versenyen stratégiai előnyt biztosító sárga oldalfalú Pirellivel azonban csak szenvedett: miután a 11-es kanyarban megpörgött, a hátsó szárnyával megkoccolta a gumifalat, majd az utolsó mért körén a már sérült autójával ugyanitt hibázott, miután elmondása szerint nem készültek fel megfelelően a Q2-re.

„Nagyon jó volt a Q1-ben, de a Q2 előtt nem igazítottuk hozzá megfelelően az autó beállításait a közepes gumikhoz, így az túlkormányzottá vált. Még mindig nem értem miért, de a 11-es kanyarban folyamatosan elvesztettem az irányítást az autó felett.”

„A harmadik szabadedzésen és a Q1-ben is padlógázzal tudtam bevenni a kanyart, de a Q2-ben kitört alólam az autó. Még szerencsésen megfogtam az autót, de sajnos egy picit pont megsérült a szárny – amit akkor nem is éreztem.”

Még több F1 hír:

„A legfurább az, hogy az autót ezután is jó volt vezetni, magabiztos voltam. Néha azonban hirtelen elmegy az autó feneke, ezt korábban még a szezon előtt éreztem így. Az utolsó mért körömön még a sérült hátsó szárnnyal is gyorsabb voltam, mint a lágyakon, egészen a 11-es kanyarig, ahol megint meg kellett szakítanom a körömet. Az autó nagyon jó volt ma, könnyedén a legjobb 5 között végezhettünk volna, kár azért a megpörgésért.”

Sainz azonban a rossz rajtpozíció ellenére sem keseredett még el, és az F2-es sprintfutamokhoz hasonló káoszra számít.

„Szerintem mindig is jó teljesítményt nyújtottam, amikor a mezőny végéről rajtoltam, nem tudom miért. A holnapi napnak is úgy állok neki, hogy visszazárkózhatok az élmezőnybe. Az előzés nem lesz egyszerű, de ahogyan azt láthattuk az F2 futamain is, bármi megtörténhet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: „brutális” lenne, ha sebességváltót kellene cserélnünk
Következő cikk Íme, a 2021-es Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj rajtrácsa!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország