Sainz szerint ez a tényező tartja őket a konstruktőri bajnoki csatában
Carlos Sainz amondó, hogy a Ferrari a futamok és a stratégia jó kivitelezése révén lehet még harcban a konstruktőri címért, hiába volt „gyenge” az idei évük középső része.
Carlos Sainz, Ferrari
Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images
Bár az utóbbi időben érthető módon mindenki arról beszélt, hogy a McLaren megnyerheti ezt a bajnokságot, hiszen csak nyolc pont a lemaradásuk a Red Bull-lal szemben, nem szabad elfelejteni, hogy a Ferrari is lőtávolban van, mivel ők 39 egyégre követik a bikásokat.
Mindez annak fényében meglepő lehet, hogy az olaszok Monacót követően komolyabb lejtmenetbe kerültek, de azóta sikerült javulniuk. Sainz szerint a csapat és ebből kifolyólag a pilóták többnyire mindent kihoztak a lehetőségeikből és az autóból, hiába esett vissza Kanadától kezdve a teljesítményük, és a barcelonai fejlesztések hiába hozták előtérbe a pattogás problémáját.
Amikor a konstruktőri tabelláról és a bajnoki esélyeikről kérdezték, Sainz így felelt: „Meglepődtem, mert nem is tudom, hány futam telt el Monaco és Monza között, de talán az idény egyharmada. Az első harmadban erősek voltunk, a másodikban rosszak, most pedig jön az utolsó harmad. Gyenge volt az idényünk közepe, de még harcban vagyunk.”
„Ez megmutatja, milyen messzire jutott ez a csapat a helyes kivitelezés terén, hiszen akkor is sikerült pontokat szerezni, amikor az autó nem úgy teljesített, mint az év elején vagy mint Monzában. És ez tartott minket a harcban. Szerintem a két versenyző is jól teljesít, mert mindketten nagyon kiegyensúlyozottak vagyunk. Mindig egymás mellett vagyunk, mindig segítjük egymást, mindig pontszerzők vagyunk, szóval kihozzuk a maximumot az autóból.”
„Összességében egész jó évünk van, a versenyek megfelelő menedzselése és kivitelezése révén pedig még harcban vagyunk. Most viszont látnunk kell, tovább tudjuk-e vinni a monzai teljesítményt.” Papíron két kedvező helyszín következik, hiszen Bakuban és Szingapúrban is erősek lehetnek, amivel Sainz is egyetért, de szerinte utána még lehetnek gondjaik.
„Igen, ezek valóban jó versenyek, de talán nem a valós képet mutatják, mert amikor visszamegyünk Austinba és az autó olyan lesz, mint Zandvoortban, akkor látszik, hogy hiányzik valami. Én most futamról futamra haladok, aztán majd látom, mire megyünk. Amikor egy tizeden belül vagytok a többiekkel, lehetetlen megjósolni, hol lesztek.”
„Lehetetlen tudni. Szóval hétvégéről hétvégére megyünk, és megpróbáljuk maximalizálni azokat a pályákat, ahol látszólag erősebbek lehetünk. Igyekszünk jó hétvégéket futni, aztán a szezon végén kiderül, hol állunk.”
A McLarennél eközben egyértelműen rámennek az egyéni címre is, hiszen kiderült, hogy mostantól lesz egyfajta csapatsorrend házon belül.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.