Sainz szerint a délelőtti szabadedzése a Hungaroringen katasztrófa volt

Carlos Sainz Jr. kissé aggódhat, mivel az FP1-e nagyon rosszul sikerült, és az FP2-n leszakadt az ég, így nem tudták végrehajtani a szükséges változtatásokat a hétvégére.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Charles Coates / Motorsport Images

A McLaren már előre jelezte, hogy gondjaik lehetnek a Hungaroringen az ellenfelek miatt. Ez nem feltétlen egy olyan pálya, ami nagyon feküdhet nekik. Rosszabb hír, hogy Carlos Sainz Jr.-nél nagyon nem stimmeltek a dolgok délelőtt.

Sainz az olasz Sky kérdésére mondott pár szót a mai napról, ami felemás volt, mivel délelőtt végig szárazon tesztelhettek, addig délután vizes volt a pálya. A hétvégén is lehetnek felhőszakadások, amik feladhatják a leckét.

„Ma délután jól ment a vizes pályán, de délelőtt szárazon katasztrófa volt. Az autóval nem volt meg az érzés. Láttuk, hogy a Racing Point és a Renault erősebbek. Pár dolgot ki akartunk próbálni, hogy javítsuk az autót, de nem volt esélyünk, mert esett. Nem tudjuk, hogy mi lesz holnap.”

„A mai nap hidegebb volt, mint amire számítottunk. Amikor feltettük a lágy gumikat, az autó nem volt kiegyensúlyozott. Két rossz körünk volt, és egyszerűen nem tudtunk ott lenni, ahol akartunk.” - folytatta Sainz.

„Nehéz látni, hogy mi lesz a következő napokban, mivel nem tudtuk végrehajtani a változtatásokat.”

Hamilton mindig meg tudja lepni a rajongóit a hajviseletével

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton „érdekes” frizurával jelentkezett be az FP2 után (kép)
Következő cikk HIVATALOS: Két pozitív koronavírus-tesztet is regisztráltak a Hungaroringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország