Sainz szerint 2023-ban nem a stratégia volt a Ferrari gyenge pontja

A Ferrari spanyol Forma-1-es pilótája, Carlos Sainz megvédte a csapat kerékcseréinek időzítését és egyéb stratégiai döntéseit, mert szerinte 2023-ban nem ez volt a gyenge pontjuk.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

A Ferrarit az elmúlt években többször kritizálták a pilótáiknak számos pontba, vagy akár futamgyőzelembe kerülő félreértések és stratégiai ballépések miatt. Sok ilyen eset Carlos Sainznak is ártott, még 2023-ban is, ez is hozzájárulhatott, hogy a konstruktőrök között végül három ponttal maradtak le a második Mercedestől.

Ezek után nyilván okkal lenne frusztrált a kétszeres ralivilágbajnok fia, aki azonban másban látja az okát a tavalyi szezonban adódó problémáiknak és ha voltak is stratégiai ballépések a bokszutca falán, annak is bonyolultabb oka volt annál, hogy valaki rossz döntést hozott. A Motorsport-Totalnak nyilatkozott:

„Persze, voltak futamok, ahol hibáztunk, de most nem ez volt a csapat Akhilleusz-sarka. A 22 verseny alatt a Mercedesnek és a Red Bullnak is voltak stratégiai hibái, ha nekünk is voltak, az azt jelenti, hogy még mindig van mit finomhangolni a területen, de egyáltalán nem ez a fő problémánk.”

„Ha az autó nem elég gyors vasárnap és jobban kell nyomnod, mint a riválisoknak, akkor nehezebb lesz megfelelő stratégiát találni. A jobban kopó gumi miatt ki vagyunk szolgáltatva az alávágásoknak és nem próbálhatunk a többiek fölé vágni sem. Emiatt nagyon kicsi a mozgásterünk a stratégia terén.”

A spanyol pilóta arról is beszélt, hogy ha szerinte van csapat, aki elkaphatja a Red Bullt, az a Ferrari.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2023-as F1-es pilótarangsor – 2. helyezett
Következő cikk Elképesztő Ferrariban videózták le Fernando Alonsót (videó)

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország