Sainz soha nem volt még ilyen éhes a sikerre, mint a McLarennél

Carlos Sainz Jr. számára nagyon jót tett a váltás, és elmondása szerint soha ezelőtt nem volt ilyen éhes a sikerre, mint most Wokingban. A 2020-as év meghatározó lehet számára, több okból is.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL33

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL33

Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr-nek sincs szerződése a következő évre, de ha a McLaren képes lesz növelni a tempót 2020-ra, akkor nem lehet kérdés, hogy a spanyol a briteknél marad. Sokkal inkább amiatt is, mert 2021-től a csapat újra a Mercedes motorjait fogja használni.

Még több F1 hír:

Sainz álma a Red Bull volt, de soha nem kapott lehetőséget az osztrákoknál. A Toro Rossónál még olyan nyilatkozatot is tett, miszerint nem vágya a Ferrari, és a Red Bull Racing az, ahol versenyezni akar a folytatásban a Forma-1-ben.

Max Verstappen meggyőzőbb volt, majd Pierre Gasly is. A holland azonnal letette a névjegyét, míg a franciának fél év után távoznia kellett, akit visszaminősítettek a Toro Rossóhoz. Mindeközben Sainz kölcsönszerződése lejárt a Renault-nál, és a McLarenhez került.

A spanyol versenyző egy egészen kiváló idényt futott tavaly, amire nem sokan számítottak. A McLaren is beismerte, nem gondoltak arra, hogy megszerezhetik a 4. helyet a bajnokságban, de így lett, és ebben Sainz komoly szerepet vállalt.

 

Carlos nagyon jól érzi magát a McLarennél, ahol megkapta a kellő bizalmat. Ezelőtt nem volt hasonlóban része, és ez a teljesítményén is meglátszik. Emiatt soha nem érezte magát ilyen motiváltnak, mint jelenleg.

„Nem volt könnyű az év első fele, és ez valóbajában a szezon második felére is igaz volt. Így vagy úgy – valószínűleg az önbizalmam és a tudásom miatt is, végül a gyárban és a pályán is a helyes irányba haladunk.” - fogalmazott Sainz a lapunk kérdésére.

„Miután a puzzle darabok a helyükre kerültek Bakuban, minden sokkal könnyebbé vált. Nem volt egyszerű évem a Renault-nál, de tudtam, hogy mire lehetek képes, milyen mértékben segíthetek az autó fejlesztésében.”

„A csapat a helyes irányba indult el. Természetesen nem tudhattuk, hogy mi lesz a folytatásban, de a McLaren már a téli tesztektől jó formát mutatott. Végül az egész évet tekintve a legjobb formámat adtam, és a legjobb voltam.”

„Az, hogy a McLarenhez kerültem, a legjobb dolog volt, ami történhetett velem, mint versenyző, mert végre találtam egy olyan helyet, ahol hosszabb ideig maradhattam. Szükségem volt némi stabilitásra, mert addig a karrierem kissé káosz volt.”

„Ez pedig motivált abban, hogy megmutassam, mit érhetek el egy stabil környezetben, és körém lehet építeni egy csapatot. Hatalmas sikeréhséggel érkeztem meg a McLarenhez. Hogy őszinte legyek, soha ezelőtt nem voltam ennyire éhes a sikerre, mint most.”

Lando Norris, McLaren, and Carlos Sainz Jr., McLaren

Lando Norris, McLaren, and Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„A téli időszak alatt sok időt töltöttem el a szimulátorban, és amikor az első három versenyem rosszul ment, még éhesebbé váltam, aztán hirtelen elkezdtek működni a dolgok, és jobban élveztem a vezetést a Forma-1-ben, mint eddig bármikor.”

Sainz számára így nem maradt más, minthogy a top-mezőny mögött a legjobb legyen. „Pilótaként figyelsz erre, mert ennél sokkal többet nem tudsz tenni a középmezőnyben. Ha összehasonlítod magad a Renault versenyzőivel, Sergio Pérezzel, aki mindig formában van, valamint a saját csapattársaddal, miközben a középmezőnyben mindenkinek megvan az esélye arra, hogy sok pontot szerezzen, akkor büszkeséget érzek, mivel messze előttük vagyok.”

„Ez valószínűleg azt jelenti, hogy nagyon következetesek vagyunk, és vasárnap is ideális a teljesítményünk.” - hangsúlyozta Sainz, aki idén arra számíthat, hogy közelebb tudnak kerülni a legjobbakhoz, mely remek előrelépés lenne.


Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi új királykategóriás gépe is életre kelt. A nagy pillanat, aminek mindenki örült a svájci csapatnál, mely bizonyos szempontból olasz színekben is versenyez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen, Giovinazzi és Kubica már a jövő héten pályára gurulhat az új Alfa Romeóval
Következő cikk Videón, ahogy Leclerc a 18 colos kerekeket teszteli: 133 kört ment

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország