Forma-1 Monacói Nagydíj

Sainz: Semmi okom tárgyalni a Ferrarival

Carlos Sainz szerint az elmúlt napokban több őrült pletyka is napvilágot látott, és leszögezte, hogy semmilyen tárgyalnivalója nincs Frederic Vasseur csapatfőnökkel.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

Veszélyben lehet Sainz helye a Ferrarinál? Sokan találgatják ezt, minek után arról szóltak a hírek, hogy Hamilton „ellenállhatatlan” ajánlatot kapott a maranellói alakulattól, ahol Leclerc mellett versenyezhetne a következő években.

Mind Hamilton, mind Leclerc megszólalt már a pletykákkal kapcsolatban, és természetesen maga az érintett Sainz sem maradhat ki a sorból, aki  igyekszik teljesen ignorálni a vele kapcsolatos találgatásokat.

„Őszintén szólva nem, mert nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá” – jelentette ki Sainz a médiának azzal kapcsolatban, hogy beszélt-e Vasseurrel a jövőjéről. „Tudom, hogy ilyenkor az évnek ebben az időszakában beindulnak a pletykák, és ez az úgymond őrültségek ideje a szezonban.

„Másfél hete még úgy volt, hogy az Audihoz megyek, egy hete Charles a Mercedeshez, most pedig Lewis jön a Ferrarihoz” – sorolta az elmúlt napok, hetek pletykáit a spanyol pilóta.

„Ez az életünk története, amikor az évnek ez az időszaka jön. És elég régóta, több mint nyolc éve vagyok az F1-ben ahhoz, hogy tudjam, ez az évnek ez az időszaka.”

„Most inkább a monacói hétvégémre koncentrálok, és egyszerűen nem érdekel, mit mondanak a többiek, csak magamra koncentrálok. Ez mindig is jól működött.”

A spanyol csapattársa eközben arról beszélt, hogy egy hibátlan körrel lehet esélyük elkapni a Red Bullt az időmérő edzésen…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez üzent az új sisakfestéssel: Soha ne add fel! (kép)
Következő cikk 4 Gulf-festést villantott a Williams, a szurkolók dönthetnek!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország