Sainz: Örökké hálás leszek ezért a McLarennek!

A Ferrari pilótája, Carlos Sainz jól illeszkedett be a Ferrari csapatába, és bár úgy véli, még nem jár a második mclarenes évében mutatott formájánál, viszont érzése szerint jó teljesítményt nyújt.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainzot Sebastian Vettel helyére igazolta le a Ferrari csapata a 2021-es és a 2022-es szezonra, a spanyol pilóta pedig kifejezetten jól kezdett a vörös istállónál: az ötödik ferraris versenyén már dobogóra is állhatott Monacóban.

Mint ismert, Sainz 2018-ban még a Renault versenyzője volt, majd 2019-re az akkor nem túl versenyképesnek ígérkező McLarenhez igazolt, a wokingi alakulat viszont komoly fejlődésnek indult, a spanyol versenyző pedig remek teljesítményt nyújtott az ott töltött két éve alatt.

Még több F1 hír:

„A McLaren hatalmas lökést adott a karrieremnek. Mondhatni egy új Carlosra találtam ott. A McLaren segített abban, hogy önmagam jobb verziójává váljak, és ezért örökké hálás leszek az istállónak.”

A 26 éves pilóta az Azeri Nagydíjon hibázott, viszont összességében remek teljesítményt nyújt a Ferrari csapatánál, és kijelentette, boldog az olasz alakulatnál.

„Boldog vagyok a Ferrarinál, különösen azért, mert sokan beszélnek arról, hogy nehéz alkalmazkodni a csapatot váltó versenyzőknek. Kényelmesen érzem magam, boldog vagyok, és úgy érzem, hogy jó teljesítményt nyújtok.”

 

„Azonban ez még nem a lehető legjobb formám. Még mindig nem azt a Carlost látjátok, aki a második mclarenes évemben látható volt, ugyanis akkor jobban ismertem az autót, az egész csomagot és a csapatot is.”

„De egyre közelebb kerülök ehhez, és azon vagyok, hogy a lehető leghamarabb elérjem a tanulási folyamat végét” – nyilatkozta Sainz a Sky Sports F1-nak.

Räikkönen 300 millió értékű karórát használ…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Haas: Azért hibázik a Mercedes, mert nyomás alá kerültek
Következő cikk Így dolgozik a McLaren a szimulátorban - videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország