Sainz: „Nem vagyunk boldogok a közepes gumikkal”

A Ferrari egyelőre nem mutatott olyan meggyőző tempót Franciaországban, mint a korábbi hétvégéken, és ránézésre szoros csatára lehet majd számítani a középmezőny élén több csapat között is. Carlos Sainz a nyolcadik helyen zárta az FP2-t, és érzése szerint lesz még munkájuk.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Mark Sutton / Motorsport Images

A spanyolnak az első edzésen volt egy megforgása, melynek köszönhetően egy gumiszettet teljesen leírt, de ezt leszámítva komolyabb gondok nélkül zajlottak számára az események. Délután néhány tizeddel elmaradt a márkatársától, Charles Leclerc-től.

Esteban Ocon és Pierre Gasly azonban csak néhány ezredre voltak előtte. A Sky F1-nek a nap végén elmondta, hogy a helyezés ellenére elégedett az elvégzett munkával, ugyanakkor kétségei vannak azzal kapcsolatban, ahogyan az SF21-es bizonyos gumikeverékekkel bánik.

Még több F1 hír:

„Az autót jónak éreztem. Tudtuk, hogy ez a pálya majd előhoz néhány problémát számunkra, és hogy nem leszünk olyan gyorsak, mint a korábbi futamokon. Szóval most visszatértünk a realitásba. Ennek ellenére azért örülök, hogy az egyensúly nem volt túl messze az ideálistól.”

Mivel a lágyak látszólag már a gyorskör végére elfogytak, ezért vélhetően szombaton sokan igyekeznek majd a közepesen továbbmenni a Q3-ba. A spanyol szerint ez azonban nem lesz olyan könnyű feladat az ő esetükben.

„Azok nem igazán voltak ma jó gumik a számunkra. Sokkal jobbak voltunk a keményen és a lágyon. A közepes keverék nem valami jó a mi autónkon, de nem igazán tudom, hogy miért van ez, és vélhetően nem is fogom megérteni” – zárta kissé tanácstalanul a ferraris.

Verstappen a fejlődés ellenére is nehéz hétvégére számít a továbbiakban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Aston Martin a gumihibákról: ez egy „valódi és súlyos” probléma
Következő cikk A Mercedesnek még van dolga: „Egyik pilótánk sem volt teljesen elégedett"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország