Sainz: Nem hagyhatjuk, hogy az AlphaTauri előttünk végezzen, mert mi vagyunk a Ferrari

Mindkét Ferrari a McLarenek előtt végzett, ezáltal kedvezőbb pozícióból kezdhetik meg a holnapi sprintkvalifikációt. A Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz nyilatkozott az időmérő után.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. a hatodik helyen zárta a brazíliai időmérőt a Ferrarival, közvetlenül csapattársa, Charles Leclerc előtt. A spanyol örült, hogy megelőzték a két McLarent, de bántja, hogy Gasly előttük végzett az AlphaTaurival és nem titkolt célja az, hogy a holnapi sprintkvalifikáción revansot vegyen a franciával szemben.

Mindkét Ferrari erősnek tűnt a péntek esti időmérő edzős során, folyamatosan az élmezőnyhöz tartoztak, bár igaz, hogy Sainz csapattársának, Leclerc-nek adódtak problémái a pálya határainak betartásával, ezért volt olyan köre, amit később érvénytelennek nyilvánítottak.

Még több F1 hír:

„Nagyon örülünk az eredménynek, viszonylag jó péntek volt. Jól működött az autó a Q1-ben, a Q2-ben és Q3-ban is egyaránt. Az AlphaTauri teljesítménye nem meglepő, jó teljesítményt nyújtottak, de meg akarjuk őket fogni, mert mi vagyunk a Ferrari és nem kaphatunk ki egy AlphaTauritól, bár mindkét McLaren előtt sikerült végeznünk“ - mondta Sainz az időmérő után.

A spanyol pilóta alig fél tizedet kapott az AlphaTauri francia versenyzőjétől, Pierre Gaslytól, azonban a holnapi sprintkvalifikáción nem csak őt kellene megelőznie, hanem a Leclerc mellől induló Lando Norris és az egy sorral hátrébb rajtoló Daniel Ricciardo támadásait is vissza kell verniük, hogy minden esélyük megmaradjon a vasárnapi futamra azzal kapcsolatban, hogy növelni tudják három pontos előnyüket a McLarennel szemben.

Bottas nem teljesen elégedett az időmérő után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Hamilton-Verstappen vizsgálatok mögött álló kulcskérdések - elemzés
Következő cikk Wolff arra utalt, a Ferrari „hajszolta bele” a Mercedest a megbízhatósági problémákba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország