Sainz nem foglalkozik a Red Bullal és nem tudja, hogy mennyire tehetséges Leclerc

Carlos Sainz Jr., a McLaren spanyol versenyzője már kicsit sem foglalkozik azzal, hogy mi történik a Red Bullnál, ahol soha nem kaphatta meg a lehetőséget arra, hogy a top-csapatnak versenyezzen a Forma-1-ben.

Carlos Sainz Jr., McLaren, on the drivers parade

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr.a Red Bullnál kétszer is „kosarat kapott”, de nem esett kétségbe, és kitartott, aminek a végén a McLarenhez kerülhetett, mely idén a korábbi évekhez képest messze a legjobb teljesítményt nyújtja, magabiztosan tartván a konstruktőri negyedik helyet, addig a csapat spanyol versenyzője a 7. helyen áll, de még a 6. pozíció is elérhető lehet számára.

Még több F1 hír:

„Eddig összességében jó eredményeket értünk el. Nagyon jó eredmények vannak mögöttünk, a kitűzött célok előtt. Még mindig sokat javulhatunk, mert a McLaren nincs ott, ahol lennie kellene, de fiatal csapat vagyunk, és időt kell adni magunknak arra, hogy elérjük azt, amit akarunk.” - kezdte a McLaren spanyol versenyzője a Szingapúri Nagydíj előtt az Estrella Galicia eseményén.

„Először arra van szükségünk, hogy lássuk, hol végzünk a szezonban. Ez a konstruktőri negyedik hely jelenti jelenleg a maximumot, így arra törekszünk, hogy mindezt megőrizzük, ami nem könnyű és a legutóbbi két versenyen Spában és Monzában sok pontot vesztettünk. Ez is bizonyítja azt, hogy semmit sem bízhatunk a véletlenre, és folytatnunk kell a kemény munkát, valamint a fejlesztéseket.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

„A Renault-nak mindig is jó autója volt, de Monzáig nem szerezték meg a lehetséges pontokat. Teljesítmény szempontjából azonban mindig nagyon közel voltak, de vasárnap nem tudtak gólt szerezni. A McLarennél mi 20 ilyen pontot vesztettünk az elmúlt két versenyen. Biztosítanunk kell, hogy ezek csak kis problémák voltak, amik nem fordulnak újra elő. Ha visszatérünk a normál állapothoz, akkor meg tudjuk tartani a negyedik helyet.”

Sainz már nem gondol a Red Bullra, és kicsit sem érdekli, hogy mi történik Milton Keynesben, ahol kétszer is más lett a befutó helyette, miközben Pierre Gasly még egy teljes idényt sem kapott az osztrák csapattól, igen hamar visszahelyezték a Toro Rossóhoz, és már Alexander Albon Max Verstappen csapattársa.

„Nem érdekel, hogy mi történik a Red Bullnál. Nagyon jó helyen vagyok a McLarennél, ahol otthonra találtam, valamint itt teljes mértékben ki tudom aknázni a potenciálomat, ami nagyon pozitív.” - válaszolt Sainz, aki mondott néhány szót arról is, hogy a Ferrarinál Charles Leclerc tündöklése a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel mellett mennyire lehet reális.

„Nem tudom felmérni a tehetségét, mert nem versenyeztem vele ugyanazzal az autóval. Nem tudom, hogy mennyire jó, míg például Verstappen esetében ezt ismerem. Azokat az embereket ismerem, akikkel ugyanazt az eszközt osztottam meg.


A második trailer érkezett meg az 1966-os le mans-i 24 órás futamot feldolgozó, Matt Damon és Christian Bale főszereplésével készülő filmhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 12 éve bajnok lett a Ferrari Räikkönen vezetésével
Következő cikk Aldo Costát Hamilton Schumacherre emlékezteti, Alonsóval nem voltak egy hullámhosszon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország