Sainz nem egy Verstappen, ő az új Barrichello – Villeneuve

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve ismét szókimondóan nyilatkozott: a kanadai szerint Carlos Sainz azt a szerepet fogja betölteni, mint anno Rubens Barrichello, és bár erős versenyzőnek tartja a spanyolt, úgy gondolja, hogy nem éri el Max Verstappen szintjét.

Carlos Sainz, McLaren and Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Mint ismeretes, 2021-től Carlos Sainz Jr. érkezik Charles Leclerc mellé a Ferrarihoz, míg a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel távozik a csapattól. Jacques Villeneuve úgy gondolja, jól döntött a Ferrari azzal, hogy a spanyolt szerződtette.

A kanadait erről az olasz Gazzetta dello Sport kérdezte meg: az olasz újság azt a kérdést tette fel 1997 világbajnokának, hogy jól döntött-e a Ferrari, illetve hogy nem lett volna-e jobb döntés Daniel Ricciardo szerződtetése.

Még több F1 hír:

„Nem lett volna jobb. Ricciardo túlságosan szenvedett a Renault-val, miközben Sainz megmutatta a McLarennél, hogy van benne potenciál. És ehhez jön még hozzá, hogy Ricciardónak nemrégiben bonyolult kapcsolata volt Max Verstappennel, korábban pedig Sebastian Vettellel.”

„Eközben Sainz barátságos tudott lenni Norrisszal, nem harcoltak, és éppen erre van szüksége egy olyan csapatnak, amiben már most is ott van a tűz. Sainz egy erős versenyző, de nem egy Verstappen. Nem fogja zavarni a másik versenyzőt, ráadásul a neve is sokat nyom a latba.”

„Ahogy mondtam, a Ferrari újra létre akarja hozni a Schumacher-Barrichello párost, ráadásul Sainz esetében a név és az imidzs is erősebb, mint korábban Barrichellóé volt.”

„Ebben az esetben pedig az imidzs is számít. Sainz pénzt hoz, és több autót fognak eladni miatta. Ez egy olyan aspektus, ami a Forma-1-ben még a pályán elért eredményeknél is fontosabb. Talán nem a Ferrarinál, de a sportban ez a helyzet. Gladiátorokat akarunk látni, de egyre nagyobb súlya van az imidzsnek a világbajnokságban.” – mondta Villeneuve.


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen jégkádban lazított az F1-es visszatérés előtt
Következő cikk Ecclestone: Nem vagyok fekete-ellenes, épp ellenkezőleg!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország