Sainz nem akar politizálni a Ferrari és az FIA ügye miatt, csak egyértelműséget kérnek

Carlos Sainz Jr., a McLaren spanyol versenyzője csak pár szóban tért ki az interjúja során a Ferrari és az FIA ügyére, ami igencsak felkavarta az állóvizet a 2020-as F1-es szezon előtt, legalábbis a technikai regulák területén.

Carlos Sainz Jr., McLaren, in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. az Estrella Galicia szokásos sajtóeseményén vett részt, amin természetesen a MARCA is képviseltette magát. Az F1-es versenyző válaszolt pár érdekesebb kérdésre az ausztrál útja előtt, amit a szombati napra tervez, 1 héttel az évadnyitót megelőzően.

Még több F1 hír:

Pozitív téli tesztek. „Két nagyon érdekes héten vagyunk túl egy meglehetősen új autóval, amin sokat dolgoztunk. A tesztek után visszatértem a gyárba, hogy megnézzem az adatokat, és szombaton szeretnék útra kelni Ausztráliába.”

Változott valami a brazíliai dobogó óta? „Nemigazán, ugyanolyan a lelkesedésem, megvan bennem a vágy a munka iránt, de továbbra is mosollyal az arcomon emlékeszem vissza, mert furcsa, sajátos és különleges volt, amit meg akarunk ismételni. Meg fogjuk próbálni.”

A koronavírusról. „Kapcsolatban vagyok egy orvossal és a csapattal, mely azt tanácsolja, hogy legyek óvatos, és figyeljek a higiéniára, valamint kevesebbet nyúljak a dolgokhoz kézzel, de semmi különösról nincs szó, folytatom a sportolást, repülővel utazom, és itt vagyok mindenfajta probléma nélkül.”

„Biztosan lesznek olyan intézkedések az első versenyeken, amik mindenki számára jók, valamilyen elővigyázatossági okból, de mint mindig, a hatóságok és a kormányok hozzák meg a döntéseket a versenyekkel kapcsolatban. Jelenleg szombatra van kiírva a gépem, és nagyon szeretnék ott lenni.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A 2020-as év nagyon fontos lehet. „Az F1-ben minden év a legfontosabb. Egy olyan évre sem emlékszem, amikor ne az lett volna a legfontosabb. Idén minden eddiginél jobban össze kell szorítani a fogainkat, és folytatnunk a növekedést, belül és kívül is.”

„Szükséges, hogy megtegyük ezeket a lépéseket, valamint pilótaként is fejlődni szeretnék, hogy javítsak az eredményeimen, az időmérő edzéseken, valamint újabb dobogós helyezéseket szerezzek. A tavalyi év nagyon jók sikerült számomra. A dobogó egy díj volt számomra, de az egész esztendőre büszke vagyok. Amíg azonban nem nyerek futamot vagy világbajnoki címet, nem erősítem meg magamnak számára azt, hogy jobb vagyok.”

A Ferrari és az FIA ügye. „Nem tudom, hogy mi történt, és nem ismerjük a részleteket. Nem tudjuk, hogy mit csináltak, vagy bármit is abbahagytak, amit előtte csináltak. A csapatok egyértelműséget akarnak. Ez egy politikai kérdés, amitől nagyon távol állok.”

 

Egy ülés a Ferrarinál a jövőben? „A McLarennél elvégzett munkámra összpontosítok, ami a legfontosabb számomra. Látni akarom a fejlődést, és a jövőmet közép- és hosszú távon itt képzelem el. Már beszélgetünk egymással erről, de még kell egy kis idő.”

Seidl és Key érkezése nagyon fontos volt a McLarennél. „Kulcsfontosságú volt az érkezésük a csapat jövőjét illetően, mivel övék a két legfontosabb részleg. Az átszervezésekkel a munka hatékonyabbá válhat az összes osztály között. Egyszerűen jobban motiváljuk egymást. Többek között a szerelők is új diétát kaptak, de az ütemtervek is eltérőek, hogy közelebb legyünk egymáshoz, és teljesebbé váljunk.”

Vajon Sainz milyen eredményt írna most alá az év végét illetően? „Egy idei győzelem nagyon nehéz lenne. Tudjuk, hogy az első három csapat milyen erős, de középtávon minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Ez az első számú cél.”


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING: Az FIA újabb hivatalos nyilatkozata a Ferrari motorügye kapcsán
Következő cikk A digitális közvetítő platformok kulcsszerepet játszanak majd az F1 bevételeiben a Liberty szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország