Sainz: Nehezen találom a szavakat, sima kettős győzelem lett volna...
A Ferrari-pilóta Carlos Sainz motorhiba miatt estt ki a versenyből, a kiesés nélkül pedig valószínűleg a második helyen ért volna célba, így nagyon csalódott volt a spanyol versenyző.
Carlos Sainz Jr. az Osztrák Nagydíj hajrájában esett ki a versenyből a Ferrari-motor meghibásodása miatt, amivel vélhetően egy második helyet bukott el a spanyol, mivel már nagyon közel volt Verstappenhez, aki lassabb tempóra volt képes a futam ezen szakaszában.
Nem meglepő módon a spanyol versenyző csalódottan nyilatkozott, és elmondta, hogy hirtelen történt a meghibásodás, nem számítottak rá, és véleménye szerint sima kettős győzelmet arathatott volna a csapata.
„Csak akkor tudtam meg, hogy valami nem stimmel, amikor már éppen megtörtént a dolog, hiszen a motor nem adott visszajelzést arról, hogy ez lesz. Nagyon hirtelen történt, nehezen találom a szavakat. Sok pontot vesztett a csapat, pedig sima kettős győzelem lett volna.”
„Sokszor járunk így, ami nem ideális. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt, mert a mai napon remek volt a tempónk, tényleg gyorsak voltunk. De ez van, a lehető leggyorsabban lapoznunk kell.”
„A kettős győzelemmel jó úton jártunk, hogy csökkentsük a hátrányunkat Maxhoz és a Red Bullhoz képest, de az egyik kocsink nem ért célba. Szívszorító, de tovább kell nyomnunk” – fogalmazott a spanyol a Sky-nak.
Wolff is tudja: Binotto csak rosszul jöhet ki most a döntéseiből...
Idősebb Carlos Sainz komoly balesetnek volt részese az Extreme E-ben...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.