Sainz nagyon örül a 7. helynek és a „normális” időmérőnek

Carlos Sainz, a McLaren versenyzője több rosszul sikerült időmérő után Németországban a 7. helyre kvalifikálta magát, a spanyol bevallotta, a saját várakozásaikat is felülmúlták.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainz bejutott a Q3-ba, majd ott a hetedik helyet szerezte meg a McLaren versenyzője. A spanyol annak is különösen örül, hogy riválisaikhoz képest is sikerült előrelépniük a pénteki naphoz viszonyítva.

„Nagyon jó érzés a hetedik helyen végezni, főleg azután, hogy pénteken szenvedtünk, sikerült előrelépnünk a közvetlen riválisainkkal összehasonlítva. Jól reagáltunk a helyzetre, fejlesztettünk az autón, és sikerült jó időmérős köröket futnunk. Az első szárnyat is sikerült megértenünk, amit megnehezített a hőmérséklet változása.” – nyilatkozta a Movistarnak.

Még több F1 hír:

„Tanultunk a brit nagydíjhétvégén elkövetett hibáinkból is, ma pedig a saját várakozásainkat is sikerül felülmúlnunk, látván, hogy a Haas és az Alfa Romeo is nagyon jól ment.”

Sainz szempontjából azért is jelent különösen nagy boldogságot a hetedik hely, mivel az utolsó 4 kvalifikáción mindig szembesült valamilyen problémával, most azonban minden „normálisan” ment Sainz oldalán.

„Az utóbbi időben nem sikerült olyan kvalifikációs eredményeket szereznem, amelyeket akartam. Kanadában hibáztam, Franciaországban Lando nagyon gyors volt egész hétvégén, Ausztriában nem tudtam semmit sem csinálni, Silverstone-ban pedig totálisan rossz megközelítést alkalmaztunk az első szárny kapcsán. Most viszont sikerült mindent megértenünk. Elkészítettük a házi feladatunkat, és minden normálisan ment.” – mondta elégedetten.

Az előrejelzés szerint van esély arra, hogy holnap is esni fog. Sainz még sosem vezette a McLarent esős körülmények között, tehát új szituáció lenne számára, ha nedves pályán kellene versenyeznie Németországban.

„Ha esni fog holnap, ha nem, általában jobbak vagyunk a versenyeken, mint az időmérőkön. Még sosem vezettem esőben a McLarent, szóval holnap fontos lenne, hogy még a rajt előtt megértsem, hogyan viselkedik ilyen körülmények között az autó, ugyanis az nagy előnyt jelentene a futamon.” – zárta a spanyol.


Íme egy nagyszerű virtuális kör Ayrton Senna versenygépével Hockenheimben, a Német Nagydíj aktuális helyszínén. A Lotus 98T még virtuális környezetben is igen masszívan fest. A hangok is igen élethűek!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: „Ennek soha többé nem szabad megtörténnie”
Következő cikk Leclerc nagyon agresszív lesz a Német Nagydíj elején

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország