Sainz nagyon nyugodtan várja, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz

Carlos Sainz, a McLaren versenyzője elmondta, száz százalékig megbízik a Ferrariban és szétfoszlatott minden olyan híresztelést, ami szerint megbánta volna, hogy év végén odaigazol.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz fogja átvenni Sebastian Vettel helyét jövőre Maranellóban, miután a szezon kezdete előtt aláírt egy szerződést a Ferrarival. Azonban utóbbiak gyatra formája miatt egyesek arra utalnak, hogy a McLaren pilótájának jobb lenne, ha ott maradna, ahol van.

A héten a Forma-1 versenyigazgatója, Ross Brawn is azt hangoztatta, hogy Sainznak jó oka van az aggodalomra: „Ami nemrég még egy álomigazolásnak tűnt a Ferrarihoz, most már nem tűnik olyan jó üzletnek és Sainz joggal lehet ideges jövő évi kilátásaival kapcsolatban.”

Még több F1 hír:

Sainz azonban mindenféle olyan feltételezésre, amely szerint bizonytalan a Ferrariba igazolásával kapcsolatban, legyintett, és tagadta, hogy kicsit is megbánta volna azt. hogy az olaszok mellett döntött: „Nagyon is nyugodt vagyok a döntésem miatt. 100%-ig megbízom a Ferrari embereiben és abban, amit a jövőben tenni tudnak.”

"Emlékezzünk arra, hogy tavaly hét polet hoztak össze. Egyértelmű, hogy tudják, hogy kell jó autókat készíteni. Hogy ideges vagyok-e? Amiatt vagyok ideges, hogy saját hibámon kívül vesztettem harminc pontot. Ez az, ami igazán aggaszt. Emiatt gondolkodok alvás előtt azon, hogy miért történik ez velem, és hogy mi lenne, ha nem veszítem el ezeket. Teljesen magabiztos vagyok a Ferrarival kapcsolatban. Nem is várhatnám jobban.”

Sainz azt is elmondta, a héten egyre jobban érdeklődtek iránta azok az olasz rajongók, akik a pályán kívül felismerték: „Már most érzem a tifosi izgatottságát abból, ahogy odajönnek hozzám, akárhányszor elhagyom a hotelt.”

Sparks trail from Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Sparks trail from Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Valahogy mindig megtalálnak és rengeteg pozitív energiát adnak, és ez az, amit eddig a héten kaptam, ami miatt már most izgatott vagyok amiatt, hogy fog alakulni a jövő év és hogy egy ilyen gazdag történelemmel rendelkező csapat tagja lehetek.”

„Őszintén szólva sosem rossz az embernek a Ferrariba kerülni. Egy Ferrarit vezetni egy egyedi élmény és ez minden F1-pilóta számára egy különleges hely, nem hiszem, hogy lenne olyan rossz körülmény, hogy bármelyikünk is azt mondaná, hogy „nem akarok a Ferrariba menni.” Amennyiben százszor újra elém raknák ezt a szerződést, én százszor írnám alá.”

Hamilton nem igazán aggódik a party-mód betiltása miatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Williams család ugyan búcsúzik, csapatuk viszont tovább él
Következő cikk A Mercedes dolgozik Bottas zsibbadt lábának problémáján

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország