Forma-1 Japán Nagydíj

Sainz: "Nagyon közel vannak a legnagyobb riválisaink"

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Carlos Sainz szerint a csapatnak ezúttal van még mit keresnie a tempóban, de úgy érzi, a "legnagyobb riválisaik" nagyon közel vannak hozzájuk.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

A Ferrari számára szinte álomszerűen alakuló Szingapúri Nagydíjat követően a csapat tisztában volt azzal, hogy Japánban ismét fordulhat a kocka és a Red Bull visszatérhet a mezőny elejére – így is történt, legalábbis pénteken.

Verstappen mögött azonban mindkét szabadedzésen egy Ferrari végzett, az elsőn Sainz, a másodikon Leclerc. A spanyol pilóta a második gyakorlás után elmondta, úgy érzi, hogy eddig nem tudták megtalálni a tempójukat, mert sok időt elvett az új padlólemez kiértékelése:

„Az egész pénteki napot különböző beállítások kipróbálásával töltöttük. Nem volt nagy lépés, nagyjából semmilyen, csak az autó aerodinamikáját finomhangoltuk, kísérletezgettünk itt-ott és remélhetőleg holnap összerakhatjuk a csomagot és már látni fogjuk az előrelépést.

„Nagyon sok adatot kell átnéznünk és eldöntenünk, milyen beállításokat használjunk holnap, megpróbálni az autót a jó teljesítményablakba helyezni. Elég érdekes napok állnak előttünk. Nagyon közel vannak a legnagyobb riválisaink, szóval most, hogy a Red Bull megint nagyon erős, szeretnénk visszatérni oda, ahol az előző pár versenyen voltunk.”

„Egyértelműen versenyben vagyunk, főleg egy körön. Azt hiszem, ott lehetünk Max és a Red Bull mögött, de nagyon szoros lesz a harc a McLarennel és a Mercedesszel. Nagyon szoros lesz az időmérő a hat autó között a második sorért. Szerintem, ha jó munkát végzünk és mindent eltalálunk holnap, jó helyzetben leszünk.”

Csapattársa, Leclerc a csapat fejlesztéseit dicsérte.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc bizakodó: A fejlesztések azt hozzák, amit vártunk tőlük
Következő cikk Gasly az autótörés után a gumikra panaszkodott

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország