Sainz: miért gondolják azt az emberek, hogy én csak a kemény munkából élek?

Carlos Sainz remek évet tudhat maga mögött, hiszen első ferraris idényében le tudta győzni nagyra tartott csapattársát, Charles Leclerc-t, ráadásul négyszer állhatott dobogóra és az egyéni pontversenyben az ötödik helyen végzett.

Sainz: miért gondolják azt az emberek, hogy én csak a kemény munkából élek?

Amikor azonban meg kell neveznünk a mezőny legjobb versenyzőit, a spanyol valahogy sosem kerül be a legnagyobb elitbe, hiába mutatott kiváló teljesítményt az elmúlt három szezonjában. Már a McLarennél is egy megbízható pilótának számított, aki folyamatosan képes volt pontokat szerezni, 2021-ben pedig még erre is rátett egy lapáttal.

A 22 futam során ugyanis mindannyiszor célba ért, és csak kétszer fordult elő vele, hogy mindezt nem pontszerző helyen tette. Portugáliában és Franciaországban a 11. pozíció lett az övé.

Ami pedig a befektetett munkát illeti, sokan kihangsúlyozták már, hogy a spanyol milyen keményen dolgozik, a tehetség szempontjából viszont talán nincsen a legjobbak között. Az AS-nek adott interjúban is megkérdezték tőle, hogy nála melyik számít inkább.

Még több F1 hír:

„Lássuk, hogyan is válaszolnék erre… Nem számít, mennyi munkát ölsz bele, ha nincs meg a tehetséged, akkor nem leszel gyors az időmérőn. Ezért gondolom úgy, hogy főként a tehetség számít, a többit pedig kiegészítem munkával. Ugyanakkor meglepődnének, ha tudnák, más pilóták milyen sokat dolgoznak.”

„Ők talán nem beszélnek erről annyit, vagy az én megítélésem olyan, hogy keményen dolgozom, de nem vagyok annyira tehetséges. Nem tudom, miért. Az emberek, akiknek kell, azok tudják, hogy mit csinálok. Ha pedig nem, kérdezzék meg Charles-t vagy Landót, akik látták a telemetriám, az adatokat, vagy ott vannak a csapatvezetők.”

„Ők is tisztában vannak azzal, hogy mire vagyok képes, és sokra tartanának engem. Próbálok nem sokat gondolni erre, mert akik ismernek, tudják, hogy mit nyújthatok.” A róla kialakult képnek talán ahhoz is köze lehet, hogy szeret aktuális csapatának központjához közel élni, hogy minél többet lehessen velük.

 

„Sokan mások is ezt csinálják, és hasonlóan sok órát tesznek bele. Ha én többet dolgozom, az nem feltétlenül számít, mert a minőség a lényeg. Én csak azt akarom mondani, hogy mindegy, milyen gyorsan mész, tehetség nélkül nem fogsz gyors köröket futni az F1-ben.”

Ő tehát lényegében azt szeretné, ha a közvélemény a munkája mellett a tehetségét is kicsit jobban elismerné. „Látszólag az a kép él rólam, hogy csak a munka miatt vagyok gyors. Egy autóhoz azonban nem lehet ilyen gyorsan alkalmazkodni tehetség nélkül” – utalt sikeres csapatváltására.

Ami 2022-t illeti, Sainz továbbra is mindent bele fog adni, hogy még jobb legyen, és reményei szerint ebben partner lesz a Ferrari új versenygépe is. „Mivel teljesen új autók jönnek, ez lényegében egy új kategória lesz. Ugyanolyan telet kell teljesítenem, mint amikor megérkeztem a Ferrarihoz.”

Magnussen érdekes részleteket árult el a renault-s idényéről új könyvében

megosztás
hozzászólás
Rosberg óriási fájdalmat érzett, amikor Hamilton elvesztette a bajnoki címet
Előző cikk

Rosberg óriási fájdalmat érzett, amikor Hamilton elvesztette a bajnoki címet

Következő cikk

A Red Bull tudja, a riválisok talán előnybe kerülhettek 2022-re

A Red Bull tudja, a riválisok talán előnybe kerülhettek 2022-re
Hozzászólások betöltése