„Sainz megbánta volna? Az ő helyében én is két kézzel ragadtam volna meg a ferraris lehetőséget!”

A Sky Sports F1 szakértője, Martin Brundle egyértelműen kijelentette, hogy szerinte nem bánta meg azt Carlos Sainz, hogy 2021-től a McLaren ellenében a Ferrari mellett tette le a voksát, és ő is ugyanígy döntött volna.

Carlos Sainz Jr., McLaren, shelters under an umbrella

Fotót készítette: McLaren F1 Team

Pár hónappal ezelőtt vált hivatalossá, hogy Carlos Sainz Jr. 2021-től legalább 2022-ig a Ferrari versenyzője lesz, és Sebastian Vettel helyére, Charles Leclerc mellé érkezik a spanyol versenyző.

A McLaren viszont pillanatnyilag a harmadik, míg a Ferrari az ötödik helyen áll a konstruktőri pontversenyben, így természetesen sokan felvetették, hogy mit gondolhat most Carlos Sainz, miközben a várakozások szerint a 2021-es erőviszonyok a rengeteg korlátozás miatt hasonlóak lehetnek a 2020-asokhoz.

 

A Motorsport.com és az Express Sport közösen készített interjújában viszont a Sky Sports szakértője, Martin Brundle azt nyilatkozta, szerinte nem bánta meg Sainz a döntését, és a helyében ő is lecsapott volna a Ferrari ajánlatára.

„Nem, őszintén mondom, szerintem nem gondolta át még egyszer, hogy jó döntést hozott-e. Hány éves is Carlos? 25 éves, tehát elég fiatal ahhoz, hogy a jövőre gondoljon. Mégis ki utasítaná vissza a Ferrari egyik ülését? Szerintem jól fog kinézni a párosuk Leclerc-rel. Ez egy kiváló versenyzői felállás a jövőre nézve, amire építeni is lehet.”

„Csak gondoljunk bele: Michael Schumacher hány évig volt ott, azelőtt, hogy elkezdett nyerni? Körülbelül 3-4 évig. Viszont van egy kis aggály, hiszen Carlos tanácsadójának és barátjának, Fernando Alonsónak nem jött be a Ferrari.”

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„És ehhez jön még hozzá, hogy Sebastian Vettellel sem működött a dolog. Pedig mindketten világbajnokként igazoltak oda. De ha én lettem volna Carlos helyében, én is mindkét kezemmel megragadtam volna a ferraris lehetőséget. És egyébként most már nem lenne értelme energiát pazarolnia arra, hogy azon aggódjon, hogy jól vagy rosszul döntött-e.”

„Itt egy olyan kristálygömbről van szó, amelyet mindnyájunknak le kell tisztítanunk, és évtizedeken keresztül kell néznünk – és néha igazunk lesz, néha pedig nem. Szóval most várnunk kell, aztán majd meglátjuk…”

Az ex-F1-es pilóta szerint most került először peches helyzetbe Vettel.


Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az ok, amiért a Red Bull nem fogja lemásolni a Mercedes világbajnok autóját
Következő cikk Történelmi megállapodást jelentett be a Forma-1 az egyik nagydíjára: rajongók, figyelem!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország