Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Sainz: Még korai kritizálni az új szabályokat

megosztás
hozzászólás
Sainz: Még korai kritizálni az új szabályokat
Szerző:
Fordította: Gyémánt Péter

A McLaren versenyzője, Carlos Sainz úgy gondolja, meg kell adni az esélyt az új szabályoknak, és csak 2-3 futam után lehet majd következtetéseket levonni a szabályváltoztatásokról.

A döntéshozók már áprilisban meghozták a döntést a szárnyvéglapok és a fékhűtőnyílások megváltoztatásáról. Néhány istálló már akkor sem értett egyet a döntéssel, úgy vélték, hogy a módosítások nem fognak számottevő változást hozni, csak a fejlesztési költségeket növelik meg.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner egyenesen „drága hibának” bélyegezte a technikai szabályváltoztatásokat. Az osztrák szerint a változtatásoknak nem lesz hatásuk az előzésekre.

„Nem gondolom, hogy az új szabályok bármin is változtatnának. Abból, amit mi látunk, úgy gondoljuk, hogy az autó karakterisztikája kicsit más lesz a pálya bizonyos pontjain. De nem hiszem, hogy bármi is változna azzal kapcsolatban, hogy mennyire közel tudják követni egymást az autók.”

Még több F1 hír:

„A 2021-es szabályok összességéből rámutatni az első szárnyra, és ettől azt várni, hogy jobbá fogja tenni a versenyzést naivitásra vall, és rendkívül sokba kerül. Ennek az anyagi terhét pedig természetesen a csapatok viselik.” – nyilatkozta Horner a Motorsport.com-nak.

A McLaren pilótája, Carlos Sainz viszont úgy gondolja, hogy legalább az esélyt meg kellene adni az új szabálycsomagnak.

„Remélem, hogy segíteni fognak az új szabályok. Bíznunk kell abban a döntésben, amit a Liberty vagy Ross Brawn és a csapata meghozott. Természetesen ez extra költséget hoz a csapatoknak, de nem hiszem, hogy bárkinek is jó lenne, hogy már a tesztek előtt kritizálják a döntést.”

A spanyol pár futamot megvárna a következtetések levonásával.

„Szerintem el kell fogadnunk, hogy ezek a szabályok, vagy legalább teszteljük a módosításokat, menjen le 2-3 nagydíj, aztán meglátjuk, hogy jól működnek-e a módosítások vagy sem. Szóval legyünk türelmesek, adjuk meg az esélyt. Én leszek az első, aki megmondja, hogy hasznosak voltak a szabályváltoztatások vagy rosszabb lett-e tőlük bármi.” – zárta a 24 éves pilóta.

 
Hamilton a 6 kilós súlygyarapodása után: Egészségesebb vagyok, mint az utóbbi 12 évben

Előző cikk

Hamilton a 6 kilós súlygyarapodása után: Egészségesebb vagyok, mint az utóbbi 12 évben

Következő cikk

Mercedes: az idei hajtáslánc agresszív lépés az elődjeihez képest

Mercedes: az idei hajtáslánc agresszív lépés az elődjeihez képest
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Carlos Sainz Jr.
Csapatok McLaren , Red Bull Racing
Szerző Adam Cooper