Sainz még idén kipróbálhat egy Ferrarit

Carlos Sainz első tesztje egy 2018-as Ferrariban lehet új csapatánál, annak érdekében, hogy jobban hozzászokjon a dolgok menetéhez, árulta el a spanyol csütörtökön.

Sainz még idén kipróbálhat egy Ferrarit

Mivel a következő szezon előtt csak egy háromnapos teszt lesz, több pilóta aggodalmát fejezte ki afelől, hogy a csapatot váltóknak nem lesz elég ideje hozzászokni új gépükhöz és környezetükhöz. A korlátozások miatt jelenlegi vagy 2019-es autóval sem mehetnek a jövő évi teszteken kívül, amely a Carlos Sainzhoz hasonló pilóták lehetőségeit erősen szűkíti.

A csapatok azonban 2018-as autóval annyit teszteltethetik pilótáikat, amennyit akarják, ezek pedig még a ma érvényes aerodinamikai szabályzat alapján készültek. Miután Fernando Alonso úgy érezte, egy kétéves Renault-val való többszöri teszt lesz a megfelelő módja az új csapatba való beilleszkedésnek, Sainz is elmondta, a Ferrarival hasonló tesztprogramról beszélgetnek:

Még több F1 hír:

„Egyelőre annyit tudok mondani, hogy majd meglátjuk. Amint elhagyom a McLarent, hogy a Ferrari pilótája legyek, sokkal többet tudunk majd erről gondolkodni a kulisszák mögött, hogy a lehető legfelkészültebben érkezzek meg a tesztre és az első versenyre.”

„Az is egy lehetőség, hogy egy 2018-as autót teszteljek, de továbbra is el vagyok kötelezve a McLarenhez, nem is nagyon akarom elterelni a figyelmemet azzal, hogy mi lesz február és március között.”

Mivel a szezon előtti teszten egyszerre csak egy autó lehet a pályán, Sainz úgy érzi, hogy ez a mindössze másfél nap túl kevés lesz ahhoz, hogy a szezon kezdetére mindent tökéletesen megszokjon:

 

„Azt most megmondom, hogy másfél nap ezekben a bonyolult Forma-1-es autókban nem elég, hogy felkészüljünk egy szezonra. Nem ismerjük ki az összes trükköt, a kormánykereket, még akkor sem, ha sokat vagyunk a szimulátorban.”

„Nem ismerjük meg a csapatot sem, szóval másfél nap nagyon, nagyon kevés és valószínűleg nem is elég. De ez van, ehhez kell alkalmazkodnunk és valahogy megtalálni a módját annak, hogy a határokon belül eléggé felkészültek legyünk.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Alonso két Renault-t is vezethet majd Abu Dhabiban...
Előző cikk

Alonso két Renault-t is vezethet majd Abu Dhabiban...

Következő cikk

A késői Safety Car megmentette Hamilton futamát?

A késői Safety Car megmentette Hamilton futamát?
Hozzászólások betöltése