Sainz máris győzelmet ünnepelhetett Vegasban, majd bemutatott egy Norrist… (videó)
Carlos Sainz és társa, Justin Thomas sikerével zárult az első Netflix Cup, melyet kedden rendeztek meg Las Vegasban. A díjátadó után a Ferrari versenyzője viszont nem vigyázott eléggé a győztes trófeára.
A Las Vegas-i Nagydíj felvezetéseként rendezték meg a Netflix Cup nevet viselő golfversenyt, amelyen négy F1-es pilóta és négy profi golfozó vett részt. Az esemény egyik különlegessége az volt, hogy ez volt az első élő sportesemény, melyet a Netflixen lehetett nyomon követni.
Sainz és Thomas az első körben Lando Norrist és Rickie Fowlert győzték le, mielőtt Pierre Gasly és Tony Finau ellen mérkőztek volna meg a döntőben. Ez utóbbi páros az első fordulóban a williamses Alex Albon és Max Homa ellen mérkőzött meg.
A legvégén azonban Sainz és Thomas nyújtotta a legjobb teljesítményt, így megérdemelten nyertek, az esemény pedig rendkívül szórakoztató volt. Természetesen megkapták a győzelemért járó trófeát, melyből Thomas először ivott is, aztán viszont Sainz birtokába került, aki kissé ügyetlen volt és elejtette azt.
Ez már idén a sokadig F1-es trófeatörés volt, hiszen ki ne emlékezne Norris Magyar Nagydíjon nyújtott „teljesítményére”, amikor Max Verstappen győztes díját tette tönkre véletlenül. Utána aztán a Red Bull maga is eltört egyet az egyik ünneplésük során, most pedig úgy tűnik, Sainz volt a soros. A spanyol nem is hitt a szemének utána.
A Las Vegas-i hétvége tehát egy remek eseménnyel indult, de a szórakozásnak azért lassan vége, hiszen nemsokára indulnak majd a tétre menő események is a versenypályán.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.