Sainz már várta a Leclerc-Räikkönen cserét a Ferrarinál

Carlos Sainz Jr. örül annak, hogy Charles Leclerc átveszi Kimi Räikkönen helyét, és Sebastian Vettel mellett fog versenyezni a Forma-1-ben a Ferrarinál.

Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber F1 Team

Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber F1 Team

Simon Galloway / Motorsport Images

Talán az idei év legnagyobb meglepetése volt az, amikor kiderült, hogy Räikkönen ugyan távozni kényszerül a Ferraritól, a Forma-1-ben marad, méghozzá az Alfa Romeo Sauber színeiben, így visszatér oda, ahol minden elkezdődött számára a kategóriában, még 2001-ben.

Räikkönen helyét a Ferrari monacói juniorja, Charles Leclerc veszi át. A Renault spanyol versenyzője örül és támogatja ezt a cserét, mivel szerinte így kiderül, hogy egy ifjú titán mire képes a négyszeres világbajnok Vettel ellen.

„Nem lepett meg a hír, és ez az, amit vártam, valamint látni szerettem volna. Egy olyan pilótát szerettem volna látni Vettel mellett, mint Charles, hogy összehasonlítsuk a fiatalokat azokkal, akik már régóta a Forma-1-ben versenyeznek. Jó dolog a Forma-1 számára a fiatalok érkezése, de egyúttal csalódás is az olyan pilóták esetében, mint Esteban (Ocon), akinek még ülése sincs jövőre.”

Sainz jövőre a McLarennél Lando Norris személyében szintén egy ifjú titánnal fog farkasszemet nézi, aki ráadásul újonc is.

„A Forma-1-ben csak az eredmények számítanak. Az eredmények, amik önmagukért beszélnek. Minden más nem fontos. Lando idén már sokat tesztelt a McLarennek, így ismeri a csapatot, a folyamatokat, valamint az autót. Ez mindenképpen jó hír azt illetően, hogy segíteni tudja az autó fejlesztését a jövő évre.”

Még több F1 hír:

„Ő egy nagyon fiatal versenyző, aki sokat nyert a kisebb kategóriákban, de nem ismerem őt, és még soha nem beszéltem vele. De szerintem jó dolog, hogy két fiatal versenyző motiválja majd egymást, és viszi előre a McLarent. Ez mindenképpen segíteni fogja a csapat munkáját.”

Sainz egyelőre a Renault versenyzője, így mindent megtesz azért, hogy a franciák megtartsák a negyedik helyüket a bajnokságban.

„Nehéz lesz megszerezni a negyedik helyet, mert a Haas különösen erős, és a Force India is problémát okoz, valamint a McLarent sem írhatjuk le. Nagyon szoros a középmezőny, így semmit sem vehetünk biztosra. Voltak elvesztegetett lehetőségeink, de azt hiszem, jó munkát végzünk. Sokszor apró különbségek döntenek, és ez talán ezen a hétvégén sem lesz másképp. Itt Szingapúrban talán jobb lehetőségeink lesznek, mint korábban, amit ki kell használunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen és az „Alonso-faktor”: méltó(bb) befejezés járna a finnek, aki mindig magát adja?!
Következő cikk Bottas: "Segítek Hamiltonnak, ha tudok..."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország